Csupán néhány napja indult a globális márciusi felfordulás, amikor én szokás szerint az utolsó esti néhány perces idősávban álltam az Aldi kenyeres pultjánál, és kapkodtam a fejem a sürgő-forgó emberek és a pultokról a kosarakba pakoló kezek után, arra eszmélve, hogy nekem már szinte semmi sem jutott a kínálatból. Ekkor addigi csöndes öko-énem kikelt magából és lázas dühvel kevert kétségbeesésében csupán annyit adott a számba, hogy: nem vagyok hajlandó venni zacskós kenyeret!
Tudom, ízléstelennek tűnik, hogy egy világjárvány kitörése kezdetén ez volt az első és legfontosabb gondolatom, ám visszatekintve az elmúlt hónapok gazdasági és életmódbeli változásaira, már biztosan merem konstatálni, hogy egyrészt nem vagyok egyedül azzal, hogy válsághelyzetben is fontos ügynek tekintem a – szintén válságos helyzetben lévő – környezetvédelmet. Másrészt a körülmények és materiális világunk megszokott rendjének felborulása nem tehet egy globális jelentőségű kérdést tárgytalanná és jelentéktelenné. Azaz, abban az esti 9 órai időpontban az Aldi padlóján tehetetlenül ácsorogva teljes morális felhatalmazást éreztem ahhoz, hogy a műanyag zacskós, tartósítószeres előre csomagolt termékeknek dacosan nemet mondjak, és lázadásom kifejezéseként félig üres/félig teli kosártartalommal lépjek a kasszához.
Ám teltek a napok, a hetek, és szépen lassan beszivárgott a mindennapjainkba Földanya egyik ősellensége, a műanyag csomagolás. Aztán az ételfelhalmozás. Aztán a folyatott víz zuhanyzáskor. Egyre érezni kezdtem eluralkodni magunkon annak az életvitelnek a suhintó előszellőjét, ami ellen járványhelyzet előtt nyíltan küzdöttem. A szkepticizmus, a nihilizmus és úgy egyáltalán az „én úgyse’ tehetek semmit ebben a helyzetben a Földünkért” csábító és pesszimista gondolata kisördögként ráült a vállamra és lábát lógatva, kényelemmel nézte elvi hanyatlásomat.
Ekkor egyszer csak valahogy derengeni kezdett a közelmúlt két kontrasztos tapasztalása.
------
Budapest, 2020. február 1., szombat, 14 °C fok, verőfényes napsütés…
Nem mondom, hogy kivételesen egyedi jelenség, de lássuk be, a február nem a tavaszi napsütés hírnöke. Ahogy a március vége sem a havazásé. Egy rendkívül ködös, szmogos, sötét, gusztustalan hét zárásaként mégis elégtételnek éreztem, hogy lám, eljött az én időm: a napfürdő ideje. De nem tudtam szabadulni a folyton belül piszkáló, egyre elhatalmasodó gondolattól, hogy mi a jó ég lesz a környezetünkkel?!
Feszültségem némiképp enyhítette, hogy ezen a reggelen egy ökokávézóba tartottam.
Az előző év júliusában egy hónapon át csak olyan kávézókat mutattam be, amelyek azon dolgoznak, hogy a kávézás etikusan, a hazai termelőket támogatva vagy jótékony célt szolgálva, ne csupán luxustevékenység legyen, hanem értéket képviseljen (ha kíváncsi vagy ezekre a helyekre, pillants rá az Empathy kávézóról, a Szimpla Háztájiról, a Bloom kávézóról és a Csillaghegyi megállóról készült írásaimra). Tudtam, a nyáron megkezdett sor azonban itt nem ér véget.
Ezúttal az Andrássy úton jártam, és az EcoCaféban reggeliztem.
A lokációból eredően klasszikus, konzervatív luxusra számítottam, ezért kissé összeugrott gyomorral léptem be a kávézó ajtaján, szokásos frusztrációm kíséretében, hogy egyedül jövök egy nagyon menő, nagyon sznob helyre, ahol a személyzet nyilván meg fog enni megvető tekintetével. Hát nem így lett. Amint bedugtam a fejem, realizáltam, hogy lüktető, élénk, modern szellemű és barátságos helyre bukkantam, ami szombat délelőtt tömve van, nem csupán pénzüket költeni vágyó turistákkal, hanem tanuló egyetemistákkal, fiatal és csacsogó barátnőkkel, kisgyerekes családdal, egyedül kávézókkal, külföldi társasággal. A pultban organikus (bio) pékáruk illatoztak, a hűtött részen – na nem éppen olcsó, de annál modernebb, gusztusos – sütik díszelegtek, egy külön pult pedig a salátáknak volt fenntartva. Előzetesen már megtudtam: ez a hely nem csak a kávéit kínálja újhullámosan, fair, etikus kereskedelemből és biofarmokról származóan, hanem az üzemeltetés tekintetében is figyelnek az ökotudatosságra. Csevegtem ezért az egyik, igen kedves és nyitott baristával, hátha több infót kapok erről. Így tudtam meg, hogy csodaszép cappuccino-m Hondurasból származó, farmszelektált biokávéból készült. Az elviteles poharak teteje lebomló műanyagból állt, de tartós elviteles poharak saját márkás jelzéssel ellátva szintén vásárolhatók; a szívószálak szintén lebomló műanyagból, illetve a szalvéta is újrahasznosított papírból készült. A srác továbbá elmesélte, hogy a pékárukat – sajnos nem belföldről, hanem – Németországból szerzik be, törekedve arra, hogy minél közelebbről érkezzenek a termékek. Ennek az apró anomáliának az oka egyszerű: a hazai bio pékáruk rendelésével egyszerűen gondjaik voltak. Sajnálatos. Ettől függetlenül a kávézó szemlélete dicséretes és profinak tűnik. A kávé egyébként hozta az újhullámos kávék speciális, savanykás ízvilágát, ám picit forróbb volt a kelleténél és inkább hatott közepesen sötét pörkölésűnek, mint világosnak, de ez alapvetően nem rontott az élményen.
Kezdtem épp a magasba emelkedni ettől az öko-élménytől; azonban mindössze egy nap kellett ahhoz, hogy a klímatudatos attitűdbe vetett hitem meginogjon.
Dunaújváros, 2020. február 2., vasárnap, 9°C fok, még mindig verőfényes napsütés, kivételesen tiszta levegő…
A vonatállomáson az előző esti, hajnalig tartó buli után, reggel 8-kor az az át nem gondolt ötletem támadt, hogy a helyi ablakos boltban veszek egy kávét elvitelre. Gondosan előkészítettem az elviteles poharamat és a táskában hordozott fémkanalamat, átadtam az eladónak, hogy készítsen bele egy cappuccino-t. Megállt a levegő, a pultnál könyöklő érdeklődő vásárló és az igencsak beszédes, bármibe örömmel beavatni kész eladó kérdő tekintetei meredtek rám, miközben elhangzott a várt kérdés: „Mi ez, valami termoszféle?”. Majd a műanyagcsökkentési célról szóló, bátor mosollyal kísért motivációs szövegem eldarálása után hosszú perceken át tartó véleményközlés és ventillálás áldozata lettem, hogy „mennyire gyerekcipőben járnak ők ehhez képest, de hát nincs is ennek értelme, mert a szelektív gyűjtés sem működik, különben is kicsik a tárolók, mellédobja mindenki, régen is volt már ilyen, hogy préselték a palackot, de azóta ez csak rosszabb lett, hát ő tapasztalja, meg egyébként is az emberek ebbe az egészbe belefáradnak és ezért senki sem csinálja”. És közben átnyújtotta az egyfős könyöklő érdeklődő közönségnek a „teljesen indokoltan” műanyag szatyorba pakolt, már eleve műanyagba csomagolt 2 darab tartósított terméket, nehogy azokat kényelmetlenül kelljen két kézzel megfognia.
------
Friss, éppen csak egy hónapos, disszonáns emlékképeim szerencsére reaktiválták lelkesedésemet, és néhány apróbb környezet elleni házi „bűnöcskét” leszámítva visszatért belém a Földszellem, egyszerűen nem engedve teret az olyan kételkedésnek, amely leblokkol, eltántorít és azt sugallja, hogy a kis lépések értelmetlenek. A klímaválság elleni fellépés olyan közösen hordozott társadalmi kötelesség, amely szerteágazó, kis felelős lépésekből is áll. A környezeti fenntarthatóság cél és egyben életszemlélet is. Megerősítve a bennem lévő, egy pár nap erejéig szabadságra küldött harcos ént, a szomszéd ház aljában lévő néni családi zöldségeséhez vettük az irányt a hazai és lehetőleg szezonális termékeket keresve. Aztán például házhoz rendeléskor is előnyben részesítettük a kisvállalkozókat, illetve azokat a cégeket, amelyek legalább újrahasznosított papír csomagolásban hozzák ki az élelmiszert (kifli.hu; Catchburger).
Na igen, a klímaválság ügye egyeseket megérint, mások ignorálják. Vannak, akik aktívan fellépnek ellene vagy az enyhítés érdekében, mások passzívan aggódnak, vagy szkeptikusan nem aggódnak, míg szintén mások érzik, hogy valami gáz van, de a nagyokra, a gazdagokra, a befektetőkre, az üzletemberekre, a nagyhatalmakra, az államokra, sőt, egész kontinensekre hárítják a felelősséget és a fellépés terhét, mindeközben a saját szintjükön tenni próbáló egyes embereket frusztrációjuk enyhítése érdekében ott támadják, ahol épp érik. Így van ez a kávézó társadalom, mint „legfőbb klímaügyi ellenség” megvetésével is.
Nos, ezúton szeretném beismerni – ha még nem lenne egyértelmű a blogom neve és témája alapján –, hogy szeretem a kávét. És iszom is. Azonban mindezt ökotudatos szemlélettel teszem. Az etikus kereskedelemről és a fenntartható kávézásról korábban már a kávé világnapja alkalmából olvashattátok gondolataimat. Ezúttal, tovább gondolva ezt az igazán értékes globális ügyet, olyan kávémárkákat gyűjtöttem össze, amelyek a specialty kávék egyébként varázslatos világát nélkülözve, az átlagos fogyasztói igényeket szolgálják ki, mégis valamilyen módon figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra.
A fenntarthatóság nem áll meg ott, hogy Fair Trade tanúsítvánnyal ellátott kávékat kínálnak nekünk; ennél szélesebb körű projektek léteznek a környezet védelme, valamint az ökotudatos kávéfogyasztás ösztönzése érdekében, lépést tartva a specialty divatos irányzataival.
Egyrészt, a Fair Trade mellett létezik más tanúsítvány, amit érdemes figyelni vásárlóként (UTZ certified, Rainforest Alliance, Bio termék és így tovább). Másrészt, a kávé kereskedelemben a fenntarthatóság igénye számos ponton megmutatkozik: a vízhasználat, a karbonkibocsátás, az alkalmazott technológia környezetterhelésének mértéke, a csomagolás, az etikus elveken alapuló munkáltatás, a helyi közösségeket támogató projektek, az újrahasznosított/újrahasznosítható kiegészítő anyagok használata, vagy akár érzékenyítő képzések, kampányok szervezése is fontos szempont lehet egy tudatos kávéfogyasztó számára.
Ha tehát imádod a kávét, a specialty-k ízvilága vagy magas árkategóriája nem komfortos Neked, ám szeretnél azok közé tartozni, akik hisznek abban, hogy a választásaikkal magasabb cél érdekében aktívan tehetnek, akkor íme néhány márka, amiket jó eséllyel megtalálsz a sarki bolt polcain.
- Tchibo (magyarul és németül)
- Lavazza
- Illy
- Frei
- Julius Meinl
- Dallmayr
- Jacobs
- Nespresso (tudom, tudom, kapszulás, de egészen törekvő)
- Segafredo (csekélyke vállalás, de némiképp értékelendő)
Figyelem, a lista bővíthető! Köszönöm, ha kommentben folytatod. Kérlek, ne haragudj érte, ha valamelyik márka fenntartható szemléletével kapcsolatban tévedtem. Örömmel veszem a jószándékú és konstruktív hozzászólásokat. :-)
Csodás kávézást kívánok!
Üdv,
Nita
