A tejhabos mindenit!

Egy kávét kérek tejhabbal, köszönöm!

Empátia a műanyagmentes júliusban - Empathy kávézó

2019. július 08. 12:03 - Pápai Anita

Elindult a plasztikmentes július. Több Facebook-poszt és blogposzt is született arról, hogy az, aki elvállalta ezt a kihívást, milyen tapasztalatokat tudhat maga mögött és mire számít ebben a hónapban. Természetesen én is elvállaltam a kihívást; a környezetvédelem különösen fontos számomra. Ezzel együtt arra gondoltam, dupla kihívásban veszek részt, és a műanyagmentesség mellett a kávézásba is belecsempészem az ökotudatosságot. Péntek reggel így is tettem.

coffee-bean-1497510_1280.jpg

De álljunk meg egy szóra. Miért is számít a környezetvédelem az egyén szintjén? Ma éles politikai viták tárgya, vannak, akik klímaszkeptikusok, vannak, akik megrögzött környezetvédők, harcosok. Azt gondolom azonban, hogy politikai gyökerektől függetlenül ma már egyszerűen nem lehet ignorálni a környezeti változásokat. Lehet, hogy néhányan csupán az éghajlat-ingadozásokat érzékelik, illetve divatból vásárolnak öko-és biotermékeket vagy helyi termelőktől származó termékeket, sőt, sokan kifejezetten trendinek tartják a vega étrendet. Azonban ennél mélyebben gyökerezik a környezetünk élhető állapotának megőrzéséért, a klímakatasztrófa megelőzéséért vívott harc. Sokan nem találkozunk közvetlenül a modern ember környezetterhelésének szegmenseivel, és természetesnek veszünk olyat, amely mondjuk fogyasztóként rendelkezésünkre áll. Hiszen jó esetben télen van fűtés, nyáron van légkondi, este van villany, a boltban van másik földrészről importált egzotikus gyümölcs, többezer kilométerről származó különleges halféle vagy vörös hús, vásárolhatunk kínai ruhát (szinte már csak azt), kényelmesen fogyasztható előre csomagolt egyadagos zabkását vagy joghurtot, jégkrémet eldobható kemény műanyagban, műanyag szívószálas limonádét és még sorolhatnánk tovább.

Az elmúlt napokban más szemüvegen keresztül kezdtem figyelni az emberek műanyagszennyezéshez való hozzáállását. Vegyes tapasztalataim voltak, mindenesetre konklúzióként azt vontam le, hogy sokan mosolyognak a júliusi kihíváson, kedves, bolondos játéknak tekintik, és ugyanúgy lelkifurdalás nélkül megvásárolják azt a sok szemetet, ami szükséges ahhoz, hogy bizonyos gasztro vagy más szolgáltatásokat igénybe vehessenek. Amit ugyanis megszoktunk, arról nehezen mondunk le, az pedig különösen nem komfortos, hogy folyamatosan figyeljünk a környezeti terhelésünkre, mert ugye „van elég bajunk” minden nap. Ilyen az átlagos emberi hozzáállás, és amíg nincs megfelelő színvonalú, mélységű és gyakoriságú edukáció a társadalomban, addig ez nehezen fog változni. Éppen ezért azt gondolom, a szolgáltatások nyújtóin talán fokozottabb a felelősség, mert amíg a fogyasztók szinte automatikusan ragaszkodnak a megszokott kedvencekhez, addig a szolgáltatóknak kellene azt a bizonyos megszokottat környezetkímélőbb formában kínálnia. Ez persze senkit sem mentesít az egyéni felelősség alól, nyilván az lenne az optimális, ha a fogyasztói tudatosság legyőzné a kényelmet és a megszokást, de a realitások talaján maradva egyelőre ez utópia.

garbage-4277613_1280.jpg

És ezek után lássuk, mi a helyzet a kávézás szintjén. Itt elsősorban az elviteles kávék csomagolása jelent igazi környezetvédelmi kihívást, de bőven van mit tenni a kávézás más szegmenseiben is. Ezért úgy döntöttem, a műanyagmentes július keretében, az ökotudatosság jegyében egy hónapig csak olyan kávézókat látogatok meg, amelyek szívügyüknek tekintik a környezet kíméletét. Ha van ötletetek, örömmel fogadom, és lehetőségeimhez képest igyekszem kipróbálni az adott helyet, majd beszámolni az élményeimről.

Az én választásom az első héten az Empathy Kávézóra esett ( https://www.facebook.com/empathycafe/ ). A magyar Vöröskereszt alapította ezt a kávézót, a budapesti turistaparadicsom kellős közepén, az Arany János utcában, a metrómegállótól párszáz méterre. Úgy tudom, eredetileg is a szervezet tulajdonában volt az ingatlan, de semmi releváns nem volt itt, így mindenképp megérte hasznosítani ezt a jó lokációjú helyet. Hatalmas tér áll rendelkezésre, szakmai megbeszéléseknek kiváló, én ezt már személyesen is tapasztaltam.

img_20190705_103412.jpg

img_20190705_102616.jpg

A hely atmoszférája kissé ambivalens, mert egyszerre ötvözi magában az újhullámos, modern kávézók sajátos lezser hangulatát, valamint a mostanában népszerűvé vált belső építészeti megoldást, hogy a plafon félkész állapotot sugallva hivalkodik fejed fölött nagy fémcsöveivel és emlékeztet arra, hogy minden csillogó palota mögött van egy színtiszta praktikus üzemeltető egység, mondjuk egy szennyvízelvezető. A hely tárgyaló részlege hátul található, és üresen kissé tárolóhelyiség hangulatát kelti, ám bájos előtere a kávézót kifejezetten otthonossá teszi. Nem beszélve a könyvolvasó sarokról.

img_20190705_101157.jpg

img_20190705_101211.jpg

img_20190705_101231.jpg

Mivel a Vöröskereszt üzemelteti a helyet, a bevételből nyilván a szervezet tevékenysége is támogatást kap, ami kifejezetten izgalmassá és emelkedetté teszi a kávézást és rávilágít arra, hogy luxus élvezettel is bátran támogassunk jótékony célokat. És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami az igazán érdekes számomra most: az empátia a kávézó felelős üzemeltetésének csak egy oldala; a környezeti tudatosság teszi ki a másikat.

Haladjunk sorban:

  1. Elviteles pohár van, de a pohár anyaga újrahasznosított papír, a teteje lebomló műanyag, a kávékeverő pálcika fából készült (remélhetőleg fenntartható gazdálkodásból, de ezt fedje most homály inkább).img_20190705_102704.jpgimg_20190705_101025.jpg
  2. Elviteles edény a napi menühöz szintén van. A leveses edény újrahasznosított papírból készült dobozban, a főétel pedig papír tálcán kínálva vihető el, plusz száz forintért. Persze azért a papír tálcára alufólia kerül, ahogy én egyszer tapasztaltam, ami vélhetően nem ökotudatos módon készült. Viszont az evőeszköz lebomló műanyag, és minden együtt papír tasakba kerül kérés esetén.
  3. A kávé mellett házi készítésű smoothie-k is kaphatók. A szuperjuice-ok hűtve, kis kiszerelésű, ugyancsak lebomló műanyag flakonokba vannak adagolva.img_20190705_101408.jpg
  4. Szűrt magnéziumos vizet lehet venni a helyen, ami egyébként kancsókban ki van téve a kávézás mellé, ingyen fogyasztásra. Ha valaki a magnéziumos szűrt vizet előállító cég flakonjával rendelkezik, üres palackját ingyen megtöltik a kávézóban.img_20190705_100850.jpg
  5. Környezetbarát tisztítószereket használnak az alkalmazottak, aminek én magam is szemtanúja lehettem.

Egyszerűen csodálatos! Le voltam nyűgözve ettől a szemlélettől. Ezek után kérdés, hogy milyen a kávéjuk.

Nos, azt kell, mondjam, isteni! Flat white-tal kezdtem a reggelt, hozzá nagy dilemma után meghozott döntés alapján vajas croissant-t rendeltem. Reggeliző partnerem tojásrántottát kért menüben, amihez járt egy szuperjuice és egy latte. Összesen 3000 forint körül fizettünk. Tudom, nem épp pénztárcakímélő, de az empátia és az ökoszemlélet nem alku tárgya. Meg egyébként is ötödik kerület.

img_20190705_102733.jpgimg_20190705_101337.jpg

A tojás igen pici adag volt, ami férfiember számára csalódást okozhat, és korábban ugyanezt tapasztaltam az ebéd menü méreténél is, tehát jól lakni nem ide kell jönni. A kávéhoz nagyon értenek viszont, mind mennyiségben, mind minőségben. Mi ezen a reggelen costa ricai kávét ihattunk, amit egy magyar ültetvényes termel Costa Ricában, majd Magyarországon pörkölik. Flat white-hoz méltóan erős, karakteres, kissé kesernyés ízt kaptam, egy kis diós, étcsokoládés beütéssel, amelyet nagyon csinos, saját logóval ellátott csészében kínáltak. A tejhab a kávéval harmonizálva prémium minőségben díszelgett csészémben, és ugyanígy tett a másik, nagyobb csészét kitöltő lágy, krémes latte habja is. A croissant valóban vajas volt, friss, kicsit ropogós, kicsit puha, tökéletes házi jelleget teremtve.

img_20190705_101351.jpg

img_20190705_101509.jpg

A plasztikmentes júliust tehát megkezdtem, és ebben a szemléletben elégedetten, hálával megtelve, felelősen gondolkodó közegben, kávéval jutalmaztam. Tudom, „egy fecske nem csinál nyarat”, ám egy fecske tud szólni a többinek, hogy ébredjenek, jöjjön már „a nyár”. Szóval hajrá július, hajrá környezetvédelem!

swallow-305706_1280.png

Üdv,

Nita

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://atejhabosmindenit.blog.hu/api/trackback/id/tr5714931538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása