Húsvét van, a kereszténység legfontosabb ünnepe, a feltámadás örömünnepe. Kissé abszurd most vígnak lenni és örömlakomát csapni. Mégis, miért ne tennénk? Felfordult életünkben kapaszkodhatunk abba, ami stabilan jelen van a világban. A tavasz megérkezett, a természet virágzik, a húsvét pedig jött és megy, a tiszta ünnep lehetőségét kínálva. Az ünneplését annak, hogy vallásosságtól függetlenül megélhetjük a megtisztulást, a tavaszi nap-éj egyenlőséget, a természet bőségét és emberi kontroll nélküli körforgását, azt, hogy a veszteség és gyász után felszabadulás és újjászületés jön. Na és mi a helyzet azzal, hogy a húsvét eredetileg termékenységi ünnep is?

Az ünnep alkalmából kríziskávézásra ezúttal magamhoz invitállak Titeket. Utazzunk vissza egy héttel, egy meghitt reggelre. Beszélgessünk arról, ami ezekben a nehéz időkben valószínűleg nem kap elég hangot. Szóljunk néhány szót a termékenységről. Arról a bizonyosról.

---

2020. április, önkéntes karantén harmadik hete, Budapest, valahol a tejhabos otthonában…

Szeretek sütni, főzni, de leginkább kreatívan és szabadon alkotni a konyhában. Most mégis arra kényszerültem, hogy szóról-szóra kövessek egy receptet. Igyekszem ugyanis komolyan venni a közös érdekű korlátozásokat, ezért valóban csak a legszükségesebb esetben megyek bevásárolni (is). Éppen ezért kenyeret sütöttem. Élesztő nélkül. Nem az első alkalom volt, ám most igazán nem kockáztathattam, így elővettem a Rupáner konyha igen egyszerű kenyér receptjét, és hűen követtem azt. Nem bántam meg.

A frissen sült kenyér illatánál esküszöm csak a frissen főtt kávé kelt nagyobb derűt az arcomon. Szombat reggel volt, odakint a napsütés uralta a csöndet. Fontos beszélgetésre készültem, ezért növelve az energiaszintemet, halmoztam az élvezeteket, és a meggylekvárral megkent kenyér mellé elkortyoltam egy Lavazza lattét is, pompás tejhabbal a tetején. Rusztikus fa deszkára tálaltam bőséges reggelimet, és békésen konstatáltam, hogy nagy baj még nincs, ha mindezt megtehetem.

Adott volt tehát az igen tartalmas, kívül ropogósra sült, belül tömör és puha, a tojás és a szódabikarbóna hatására sós pitére emlékeztető kenyér, és a kedvenc pillangós bögrémben kényelmesen elnyújtózó tejhabos finomság. És egy különleges társaság, különleges témában osztozva.

A lombik eljárások és a szükséges kezelések jelen pillanatban állnak. Bizonytalan ideig. Akkor is, ha már elindították a hormonkezelés egyébként sem könnyű folyamatát. Egyesek fejében automatikusan megfordult, hogy most aztán a bezártság felfokozza két együttélő test nemi vágyért felelős tesztoszteron illetve dopamin szintjét, és az emberek otthon nyulak módjára fognak egymással iparkodni. De a helyzet közel sem ilyen egyszerű. Soponyai-Nagy Krisztina pszichológussal, a GyereBaba Program egyik vezetőjével és Pinkovszkiné Gyene Zsuzsannával, a Program egyik résztvevőjével és asszisztensével beszélgettem ezen a meghitt reggelen.

GyereBaba Program? Pontosan miről szól ez?

Krisztina: Dr. Lux Elvira pszichológustól származott eredetileg a gondolat, hogy az ő tapasztalatai nyomán foglalkozzunk olyan párokkal, akiknél nincs szervi ok a fogantatás elmaradásának hátterében. Ezért Dr. Kéri Ibolya pszichoterapeutával útjára indítottuk a GyereBaba Programot, amely a pszichoszomatikus gondolkodás talaján áll, ám a csoportos foglalkozásokra összpontosít. A Program attól egyedi, hogy mind tematikáját, mind módszereit tekintve nagyon komplex.

Miben áll ez a komplexitás?

Krisztina: Több módszert használunk vegyesen. Így például edukatív- illetve tréningelemeket, kognitív gyakorlatokat, mozgásos és bodywork jellegű feladatokat, relaxációs technikákat, de van például Aviva torna is a Programban. A lényeg, hogy nem kötelező egyik feladat sem, mindenki kiválaszthatja azt, amit leghatékonyabban be tud építeni az életébe. Ha a megelőző találkozásokat és az utókövetést nem számítjuk, akkor négy egymást követő hónapban egy-egy hétvégét ölel fel a program, amelyet otthoni gyakorlatokkal is kiegészítünk, mert így válik az egész egy folyamattá. És ebben a folyamatban egyre jobban összehangolódik a csoport, egyre szorosabb lesz a párkapcsolati kötődés.

Párterápia és csoportterápia egyben?

Krisztina: A csoportban a párok hasznos ötletekkel gazdagodnak, nem csak a babával, de a saját lelki fejlődésükkel kapcsolatban is. Amikor a Program során valakinek elment a babája, a fájdalom feldolgozásában is tudott segíteni a csoport, a teher így megosztható volt. De ugyanígy helye van a humornak, a nevetésnek, a játékos helyzeteknek is a közösségben. Ráadásul, ha jobban belegondolunk, soha nem töltünk ennyi minőségi időt együtt a párunkkal, mint ezeken a hétvégéken.

A lelki tényezőknek a fogantatásban mekkora szerepe van?

Krisztina: Nem kérdés, hogy a stressz folyamatosan jelen van az életünkben, és olykor testi szinten érzékelhető, pszichoszomatikus tünetek formájában is meg tud mutatkozni. Mindez a reprodukciós képességünkre is kihat. Ennek következménye lehet, hogy hosszú ideig nem jön össze a baba. A sikertelen próbálkozások miatti kudarc, az orvosi vizsgálatok és kellemetlen fizikai beavatkozások újabb stresszforrásként egy ördögi körbe kényszerítenek. A spontaneitás nélküli szeretkezés és az életmód is gyakran lehet akadályozó tényező.  Nehéz azonban egy okhoz kötni a baba megfoganását vagy annak hiányát, mert ez soktényezős, komplex kérdés. Éppen ezért úgy gondolom, a babához vezető úton az első lépés a testi-lelki jól-lét.

De nyilván a Program sem garancia arra, hogy jöjjön a várva várt eredmény.

Krisztina: Inkább úgy fogalmaznék, hogy a Program során a jól-lét a cél, a baba pedig a bónusz. Azonban tény, hogy az eddig befejezett csoportokban több mint 50%-os a termékenységi ráta (azaz a fogantatás, élveszülés), a 30-35 éves korcsoportban ez a szám még magasabb, 55 %, de még a 40 év fölöttieknél is 44%.

Az egyéni lelki síkon túl párkapcsolati szinten mit lehet várni a Programtól?

Zsuzsa: Az egyik legnagyobb felismerésem az volt, amikor a férjem nem készült el időben egy-egy gyerebabás „házi feladattal”, hogy nekem nem feladatom, hogy előírjam neki, mikor mit csináljon. A stresszkezelésem is javult, nyíltabb és tudatosabb lettem, az érzéseimet jobban tudom közvetíteni felé. Emellett szélesedett a kapcsolati eszköztárunk is. Például megtanultuk egymás dicséretének jelentőségét, és napi szinten minimum 20 másodperc közös ölelést vezettünk be. Megtanultunk egymás nyelvén beszélni, megértettük a férfi és női gondolkodás közötti különbséget. De a Program során tanultak és tapasztaltak annyira fokozatosan és széleskörben mutatták meg bennünk a hatásukat, hogy nehéz kiragadni egy-egy konkrét változást.

A csoportos működést hogy élted meg?

Zsuzsa: A csoportmunka és idegenekkel együtt „dolgozni” nekem egyértelműen komfortzónán túli élmény volt. Viszont ez a bizonyos zóna tágult, és azóta sem léptem vissza a régi, szűkebb keretekbe. Azt pedig különleges volt megélni, hogy pár óra alatt ezekkel a korábban még idegennek számított emberekkel összekapcsolódtunk, egymásra hangolódtunk. Kölcsönösen nyitottunk egymás felé és többekkel a Program befejezése óta is tartom a kapcsolatot.

Illetve a Programban is részt veszel, csak más módon.

Zsuzsa: Annyira nagy hatással volt rám a GyereBaba Program, nekünk és a csoporttársainknak is annyit segített ez az időtöltés, hogy nem tudtam elköszönni tőle végleg. Megkérdeztem ezért Krisztinát, szervezői oldalról folytathatom-e a közreműködést. Ő pedig nyitott volt erre.

A kijárási korlátozás hogyan befolyásolja a Program működését?

Krisztina: A jelenlegi csoport résztvevői otthoni feladatokat kaptak, amelyek segítik a párok egymásra hangolódását és a közös fejlődést. Terveink szerint továbbá online fogunk összekapcsolódni mindannyian, ahol a párok elmesélhetik, hol tartanak, és közös relaxációt is beillesztünk. Energetikailag ugyan más lesz, mint amikor mind térben is együtt vagyunk, de jól tud működni az is, ha a párok a saját, otthoni környezetükben kapcsolódnak egymással.

Vajon a párok képesek most ebben a világviszonylatban negatív élettérben elmélyülten egymásra hangolódni, figyelni?

Krisztina: Sokan úgy vélték, hogy ez az időszak kedvez majd a fogantatásnak, de a valóság ennél árnyaltabb. Akik otthon töltik az időt és dolgoznak, közel sem biztos, hogy tudnak felszabadulni, tudatosan tenni a kapcsolatukért, minél több minőségi időt tölteni a párjukkal. Akik pedig elveszítették a munkájukat, egzisztenciális bizonytalanságban vannak. Külön kihívás a lakás terének felosztása is egymás között, és meghúzni az intimszféra határait. És ott van a bizonytalansági faktor is, hogy ennek az időszaknak mikor lesz egyáltalán vége. Ezek a tényezők mind próbára teszik a kapcsolatainkat is. Nem könnyű feladat.

Van praktikus tanácsod a pároknak a közös átvészelésre?

Krisztina: Először is, arra érdemes berendezkedni, hogy ez nem egy átmeneti időszak. Ezzel elkerülhető a folyamatos bizonytalanság miatti aggodalom. Újra kell tervezni a kereteket. Hasznos lehet például egy közös táblázatos struktúra készítése, amelyben helyet kapnak a saját feladatok, az  énidő és a közös idő. Törekedni kell arra, hogy a közös halmazba minél több közösen töltött program kerüljön. Ez lehet a közös ebéd, napkezdő és napzáró rítusok, közös hobbi, játék. Hasznos ezek mellett a relaxáció és jóga, amelyeket párosan is lehet végezni. A normál pörgésben ezekre általában nem szánnak időt a párok, ezért érdemes lehet most kipróbálni. És, ami fontos: teret hagyni a szabadságnak és a spontaneitásnak is, egyensúlyt teremteni.

---

Én most ezzel a dallal teremtek egyensúlyt, és kívánok Nektek áldott, napsütéses, egészségben eltöltött, feltöltő és befelé is figyelő ünnepi perceket!

Nita