Lassan véget ér a július, és vele együtt a „műanyagmentes július” kihívás is. Más kihívás esetében akár kezdhetnénk is fellélegezni és büszkén veregethetnénk a vállunkat, hogy jeee, teljesítettük. Már, ha teljesítettük. Ám van olyan kihívás, ami teljesítményorientált, és van olyan, aminek sokkal inkább az a lényege, hogy bevezessen valahová, ahol van egy bizonyos rendszer, amely részévé válik az életünknek, a mindennapjainknak, és a kihívás lezárultával akár tudatosan, akár észrevétlenül, de valahogy velünk marad, amit rövidebb vagy hosszabb időn át elvileg minden nap gyakoroltunk. Ilyenféle kellene, hogy legyen a „műanyagmentes július” kihívás is.
Most dőljünk picit hátra, és merengjünk el azon, hogy miért is volt fontos számunkra egyáltalán belevágni a kihívásba, mi motivált bennünket és mi volt a célunk, mit tettünk vagy nem tettünk a kihívás időszakában, mi jelentett nehézséget, és mi volt igazán könnyű benne. Ha nem vettél részt a kihívásban, hátha most kedvet kapsz egy privát próbahónaphoz, szóval bátran olvass tovább.
Számomra a környezetvédelem komoly kérdés, és valószínűleg légiesebb mozdulatokkal ugrottam át a sokak számára valóban kihívást jelentő egy-egy akadályt, hiszen évek óta törekszem arra, hogy a lehető legkisebb ökolábnyomot hagyjam magam után. Az egy hónap alatt azonban még inkább figyeltem a környezetemet, a vásárlási szokásokat. Mint korábbi bejegyzésemben említettem, a kényelem kétségkívül fontos része a mindennapjainknak, és a megszokás szinte alattomosan uralkodik a személyiségünk fölött. Éppen ezért, amikor fogyasztói köntösbe bújunk, a kényelem és a megszokás ereje képes elhatalmasodni fölöttünk, minden más szempontot maga mögé kényszerítve. Ezért fordulhat elő, hogy amikor zsemle kell, a helyi kisboltban megvesszük, nem törődve azzal, hogy az egyetlen opció, amit kínál nekünk a bolt, az egyszer használatos műanyag csomagolás. Ha el is gondolkodunk egy pillanatra a műanyag-kérdésen, máris érkezik a felmentő sereg az agyunkban, amelynek katonái lelkes meggyőződéssel mentesítenek a blokkoló felelősségtudat alól azzal, hogy megmagyarázzák: zsemlét kell venned, nincs más csomagolás, de hát te megpróbáltad. Aztán ugyanez megesik az előre fagyasztott sült krumplival, a gluténmentes kenyérrel, a félbevágott és fóliába csomagolt dinnyével és így tovább. Nehéz környezettudatos vásárlónak lenni, ha uralnak bennünket a megszokások és a kényelem. Ezzel együtt vajon előfordulhat, hogy a szolgáltatói, a vendéglátóipari attitűdváltás segíthet nekünk jobb fogyasztóvá válni?
Dorottya szerint igen. Társával, Brigivel együtt hozta létre Csillaghegyi Megálló nevű sütöde-tejbisztróját Budapesten, a csillaghegyi HÉV-megállóban. Frekventált helyen, ám mégis távol a turistaközponttól, szokványos állomásszerű épületben díszeleg a már kirakatában is meghitt, élettől lüktető hely. Itt alap a szelektív hulladékgyűjtés, a lebomló elviteles edény, az egyszerhasználatos műanyagmentes csomagolás, az öko tisztítószer, de ezek mellett Dorottyáék kávézója hivatalosan fenntartható vendéglátóhely is, amiről már a hűtőpult oldalán sorakozó plakátok is árulkodnak, amelyek azt kiáltják: „Fenntarthatóság? Kezdd az étkezéssel!”.
Fenntartható kávézó minősítéssel ma Magyarországon igen kevés hely rendelkezik, de a Csillaghegyi ezek között büszkélkedhet. Mutatom, mi kell ahhoz, hogy ilyen minősítést kapjon egy kávézó:
Dorottya elmeséli, hogy a legnagyobb kihívás e feltételek közül a fair trade/direct trade kávé beszerzése. Egy columbiai termelőtől érkezik a kávé, amelyet egy kézműves pörkölőben hetente pörköl a Beyond Within Coffee Roasters – akik a Madal kévézót is működtetik. És itt jön egy igazi meglepetés. Brigivel saját kávékeveréket állítottak össze.
„Nem volt könnyű feladat egy saját ízvilág kreálása, hiszen mindkettőnknek teljesen más ízlése van. És a névre is nehezen találtunk rá. Aztán eszünkbe jutott Csillaghegy spanyol nyelvű megfelelője, így ez lett a tökéletes név.”
Meg is kóstoltam nyomban. Miután hozzájutottam kis csészémhez, tudtam, hogy a mellette pompázó karamellás brownie tökéletes kiegészítője lesz tejhabos keserűmnek, de természetesen megszentségtelenítve azt némi cukorral. Már épp nyúltam volna az édes-edényhez, amikor Dorottya javaslatára visszahőköltem, és tettem egy próbát: nulla édesítéssel kóstoltam meg cappuccinomat.
Döbbenetes volt az eredmény. A kávé karamellás és kissé savanykás ízvilággal terült el a számban, magabiztosan simogatva ízlelőbimbóimat, kecsegtetve ugyan az édes íz élményével, ám mire tudatommal felfogtam a világos pörkölésű újhullámos kávé térhódítását a számban, elégedetten és büszkén summáztam, hogy itt aztán nincs is szükség külön cukorra. Így történt, hogy elvesztettem cukormentes cappuccino-szüzességemet.
A karamellás brownie habzsolása közben pedig Dorottya komplett ökoutazásra vitt. Szinte megállás nélkül könnyeden mesélte, hogy mi mindent tesznek nap-mint-nap azért, hogy ökotudatos kávézót üzemeltessenek, és egy olyan komplex képet kaptam az egészről, amely nem áll meg a műanyagmentességnél. A beszerzéstől az előállításon át egészen a kiszállításig végig jelen van az ökotudatos szemlélet. Helyi termelőkkel kooperálnak, akiktől származik a tej, a pékáru vagy például a bodzaszörp, így nem utaztatják a termékeket országokon átívelően, tartósítószerekkel megtolva. Az ételek nem tartalmaznak mesterséges adalékanyagokat. A hely bővelkedik a kézműves és a húsmentes termékekben. Szívószálat és elviteles zacskót csak külön kérésre adnak, de nem ám a megszokott módon. Fém szívószáluk egyben kanálként is funkcionál; műanyag zacskójuk pedig teljes mértékben komposztálható, növényi alapanyagból készült és felár ellenében vihető. Van viszont sajátmárkás vászon táskájuk és natúr, vászon kenyeres zsákjuk.
A Felelős Gasztrohős Alapítvány több projektjében lelkesen részt vesznek, így új és új célokat próbálnak elérni, így: hozd vissza a műanyag dobozt, amit elvittél; idényzöldségek- és gyümölcsök felhasználása és így tovább. Emellett egy nemzetközi kezdeményezéshez is csatlakoztak mindössze két felelős vendéglátóhely társaságában, amelynek keretében az élelmiszerpazarlás csökkentésére törekednek, és az ehhez szükséges statisztikától kezdve a javaslatok elkészítéséig a tettek mezejére lépnek. Egyébként konyhájukban rendszerint igyekeznek az ételek kidobását elkerülni, és ha esetleg túlszámolják a mennyiséget, néhány „örökbefogadott” család gyermekeinek szereznek örömöt a nap végén megmaradt péksütikkel.
Idillinek tűnik mindez, de vajon mennyi plusz költséggel jár az üzemeltetés során? – gondoltam ismét erre, pont, ahogy azt a Bloom kávézó tulajdonosától is kérdeztem legutóbbi bejegyzésem alkalmával. A válasz – éppen, ahogy a Bloomnál is – laza természetességgel érkezett, és Dorottya a lebomló elviteles poharak megrendelésén, a környezettudatos partnerek felkutatásán túl nehézségről, plusz költségről nem tett említést, mert szerinte mindössze tudatosságra van szükség, és arra, hogy a példamutatás mellett egyúttal környezettudatosságra orientálja a vendégeket is. A környezet védelme ugyanis közös felelősségünk.
Ez gyönyörű zárása lenne ennek a bejegyzésnek, én mégis másként teszek. Muszáj kiemelnem ugyanis, hogy a Csillaghegyi magasra tette a mércét. Újhullámos, környezettudatos kávézók kössétek fel a gatyátokat, mert ez a hely a szinte száz százalékos ökoszemléletével két másik nélkülözhetetlen erénnyel is bír: beleáll a fejlődés sodrásába és közben családias vendéglátóként helyi közösséget is épít. Ez a hely tökéletes bizonyítéka annak, hogy haladó szemléletben hogyan lehet értéket teremteni úgy, hogy azt mind a vendéglátó, mind a fogyasztó lelkiismeretfurdalás nélkül élvezze. Köszönet érte!
Üdv,
Nita
