Úgy tűnik, dolgom van a nosztalgiával. Legalábbis kétszer egymás után léptem be olyan kávézóba, amelynek stílusa nem a mai kor újhullámos, specialty kávézóinak modern hangulatát igyekszik becsempészni a vendégek emlékezetébe, hanem a régiességével próbál hódítani. Sőt, a tatai Barta után a Zsivágó kávézó
(Budapest, Paulay Ede u. 55., https://www.facebook.com/pg/Caf%C3%A9-Zsiv%C3%A1g%C3%B3-110607275641670/about/?ref=page_internal) még ódon bútorokkal, fekete-fehér családi fotókkal, aranyozott szélű képkeretekkel és virágmintás tapétával is várja az odatévedőket. Akikből egyébként meglehetősen sok van, a hely ugyanis mindkét ottlétem alatt fullon volt.
Borisz Paszternák Zsivágó doktor történetéhez méltóan, a VI. Kerületi színházi érához közel lévő kávézó múlt századi, romantikus hangulatot sugároz. Mondjuk olyat, hogy ide aztán többedmagammal szeretnék beülni egy késő estébe nyúló beszélgetésre arról, hogyan váltsuk meg és tegyük jobbá a világot. Így is történt. A múltba utaztam, tervezgetve a jövőt. És mivel a hely hétfőtől szombatig éjfélig tart nyitva, ezt kényelmes, nem sietős tempóban tehettem meg társaságommal egyik hétköznap este.
Régi kedves barátaimmal ültünk itt össze, akikkel nemigen szoktuk gyakran látni egymást, mégis időnként egy szolid Bambi és vacsora mellett aktualizáljuk, kivel mi történt az elmúlt időben.
Ezen az estén a kávézóban privát rendezvényt tartottak, amely leginkább egy társasházi lakógyűlésnek tűnt, főleg, ha a résztvevők unalomba szűkült és elkalandozott tekintetére vagy a lefelé biggyesztett, a visszafojtott ásítástól remegő szájára gondolok. Ennek csupán azért volt jelentősége, mert a kávézóban eluralkodott a zsizsegős csend, amit a lakógyűlés befejeződése után kellemes, speciális zene váltott fel. Érzésre olyasmi, mintha a klezmer a jazz-zel, a swinggel és a kávéházi zenével keveredett volna.
A pincérek ráérősen, kényelmesen szolgáltak ki, ami nem idegesítő, sokkal inkább természetes hatású volt. Mintha nagyiéknál összegyűltek volna a vendégek és két önmagával tökéletes harmóniában lévő egészséges fiatal unoka kedvesen érdeklődve kérdezte volna, hogy mit szeretnénk fogyasztani. A hely romantikus szelleme olyannyira eluralkodott a pincéreken, hogy az engem kiszolgáló srác zihálva rohant az asztalunkhoz, miután próbáltam belekortyolni a kávémba, mivel az véletlenül nem lett laktózmentes; elfelejtette, hogy azt kértem. Értékeltem a bohókás kétségbeesését, megnevettetett. :-)
Zsivágó kávét ittam szegfűszeggel és étcsokival. Ez valóban szegfűszeg volt, amit persze utálok, ám szeretem feszegetni a határaimat, hát kíváncsian kortyolgattam. Továbbra sem szerettem meg. De ez nem a kávé hibájának tudható be. Viszont a csoki..., na az őszintén meglepett. Az utolsókat szürcsölgettem, amikor váratlanul előbukkant a szinte már el is feledett csokoládé, és keserédes ízével simogatta az ízlelőbimbóimat. Ezek mellé a hely egyik specialitását rendeltem, házi pirogot húsos, illetve káposztás töltelékkel. Számomra sótlan volt a tészta, a húsos pedig zöldségek hiányában még nehezen lenyelhető is, de alapvetően az eredetiség felkeltette az érdeklődésemet. Mindez az Andrássy utcával párhuzamosan, kifejezetten baráti áron. És a múlt századi hangulathoz méltóan csak készpénzzel tudtunk fizetni, bankkártyát nem fogadnak el a helyen.
Na de mit adott nekem ez a csodabogár hely a szegfűszegen kívül? Ráeszmélést. Ráeszmélést arra, hogy múlik az idő, hogy felnőtt vagyok, haladok előre, és én egyáltalán nem akarok megrekedni a múltban.
Szeretek-e nosztalgiázni?
Persze.
Gondolok-e a múltra és a múltam szereplőire?
Hát hogyne!
Van-e kézzel fogható kapcsolódásom a múltammal?
Nyilván, főleg, hogy ezen a helyen is épp ilyen társaságban ücsörögtem.
Visszamennék-e a múltba?
Semmiképpen nem.
Viszont Doktor Zsivágó a szegfűszegével és a régi időkben révedező atmoszférájával éppen annyira édesgette a lelkemet, hogy közben észrevegyem a jelen helyzetemet. Kellenek olyan helyek, amelyek átmenetileg beszippantanak, illetve kivonnak a mindennapi közegünkből, hogy aztán erővel – és némi szénhidráttal – telítve visszalökjenek a pályánkra, valamennyi munícióval felvértezve a jövő kihívásai felé. Miközben tehát a múltban kávézgattam a múltam szereplőivel, a jelen pillanatban megválaszolhatatlan kérdéseket vitattunk meg: hogyan tovább a jogi szférában, ha a kreatív énünket és a fejlett fizetési igényünket összevetjük azzal, amiben most vagyunk; milyen megtakarítási lehetőségeink vannak a reálisan szűk keretek között; hogyan támogassuk a családot úgy, hogy közben a saját életünkre is maradjon kapacitásunk és hasonlók, nem kímélve magunkat politikától, valamint a fogyókúra és a szex örök kérdéseitől sem. Válaszaink persze – mint gyakran – nem fogalmazódtak meg, ám a csipketerítő fölött összecsaptak a megváltó energiák és legalábbis könnyebb lett a lelkünk, hogy nyakon öntöttük egymást a saját kétségeinkkel. :-)
Köszönöm, Zsivágó!
Üdv,
Nita
