Immáron több, mint másfél hónapja töltöm napjaimat itthon, önkéntes karanténban és home office-ban. Kávézó-elvonásban. Sürgés-forgás nélkül. Slow-ban. Leültem merengni azon, hogyan is érzem ettől magam. Nem a felszínen, hanem odabent, mélyen. Egy kávé mellett elmesélem.

Nehezek, olykor hullámzóak a napjaim, épp, mint most valószínűleg Neked is. A fantázia jelentősége ezért felerősödött, készülj hát, kérlek… Egy görög szigetre invitállak, hogy a hullámzó érzelmi állapotunknak biztosítsak egy kis emelkedést. Mert Rodoszon egyszerűen kizárt rosszul érezni magunkat. Ebben azért vagyok ennyire biztos, mert magánéletileg kutya-nehéz időkben jártam ott, mégis életem eddigi legmeghatározóbb nyaralás élménye lett. Ezt nem csupán barátnőmnek, nyaralótársamnak köszönhetem, hanem annak is, hogy Rodosz az általam folyton vágyott napsütésen és dögmelegen túl megmutatta, hogy milyen rohadt jó érzés a világban való jelenlétünket régi romok között is koktéllal és kávéval megfűszerezni. Koktélt azóta kizárólag nyaraláskor iszom, de hát a kávé….ezt nem is kell folytatnom.

Szóval légy a vendégem rodoszi koktélkávézómban! Verhetetlen erejű a napsütés, bár már délutáni fényeit mutatja, és a tenger klasszikus hullámzó hangja adja a háttéreffektet, amit kiegészítenek a cafe lounge diszkrét dallamai. Tudom, Neked itt talán túl meleg az idő, de sajnos légkondim nincs. Arra még nem futotta. Így marad a tengerparti szellő, azért talán ez is megteszi. Murvás és köves a talaj a teraszon, látod? Így kicsit autentikusabb. Szinte minden fából van, és alapvetően meleg, pasztell színek dominálnak. Leszámítva a terasz korlátján végigfutó élénk rózsaszín és lila növényeket, az asztalok között díszelgő leandereket, na meg ezt a pár asztalt itt, az emeleti teraszon, modern feketébe öltöztetve. És nézd, citrom és narancs fák, illetve pálmafák adják az árnyékot, nyugodtan ülhetsz ide, ha inkább ennek hódolnál most. Jöhet a legkívánatosabb kávékínálatom?

Kardamomos-mézes, világos pörkölésű, brazil, 100% arabica kávéból készült tejhabos koktél, de ez most alkoholmentes. Szükségem van ugyanis az éber figyelmedre. Íme:

A süti abszolút kézműves, jellemzően a már eleve meglévő alapanyagok felhasználásával készült rögtönzés eredménye, hiszen a kávézó cukrásza kissé szeszélyesen kreatív elme, ezért a süti-választékunk napról-napra változik, egyelőre teljesen kiszámíthatatlanul. Azért itt a recept, de kezeld fenntartásokkal, hiszen itt gyakran előfordul a hasraütésből eredő kitalálmány, ami a sütést illeti.

Kényelmesen ülsz? Na akkor máris belevágok a legnagyobb felfedezésembe, ami otthonlétem alatt ért, és köze van ahhoz, hogy megnéztünk egy tudományos videót a relativitáselmélet, a kvantumfizika és a determinizmus, szabad akarat kérdéséről (jól látod, ilyen az élet, ha egy mérnökemberrel éled). De kezdem az elején.

Úgy indult az egész, hogy rákattantam a pamut leggingsre, disney-s pulcsival. A melltartóval szinte már köszönőviszonyban sem vagyok másfél hónapja, mert megéreztem az igazi szabadság ízét a testemen. Ezt nem volt nehéz azzal tetézni, hogy az egyébként sem túl széles repertoárt kínáló sminkkészletemet (lásd: szemceruza, tus és szempillaspirál) a fürdőszobapolc hátuljára szorítottam, és esküszöm, eddig kétszer vettem elő, amikor úgy véltem, illene megadni a módját, hogy az online térben megjelenjek. A gardróbomat ugyan átcseréltem téliről nyárira, de közben jókat nevettem magamon, hogy ezek a szép darabok a testemmel ki tudja, mikor fognak újra közvetlenül érintkezni, hiszen ugye a leggings és a disney-s pulcsi jelen állapotomban verhetetlen párost tesznek ki.

Aztán egyik napról a másikra, ahogy az erkélyünk alatti fák megteltek élénk színekkel, majd megjelentek a házunk környékén a tavasztól és az élettől lüktető tulipánok, ihletet kaptam. De nem arra, amire először gondolnál; nem cseréltem le a leggings-et, illetve a pulcsit is csak azért, mert átváltottam laza tavaszi pamut felsőkre. Ihletet kaptam ahhoz, hogy megszeressem az arcom smink nélkül, és megszeressem a testem push-up nélkül. Észrevétlenül átértékelődött bennem a szépség fogalma.

Annyi, de annyi támadás érte már a MINDENKIBEN, így bennem is élő szépséget, és én olyan kegyetlenül hallgatag és hűtlen voltam, hogy sosem a szépségemet védtem és nem az érdekében álltam ki, hanem próbáltam mások kedvére tenni és változtatni. És most a semmiből jött ez a külső kényszer a ’maradjunk a seggünkön’-re, itt a járvány, a gazdasági válság szele, a generálissá váló szorongás, a globális síkra terelődött empátiám, a külső világ és a megszokott rend felborulása, én pedig kedvtelenségemben nem teszek semmit azért, hogy a szépségemet mások – vélt vagy valós – igényeihez igazítsam. Hirtelen rádöbbentem, hogy a külső igények, a külső elvárások és gyakorlatilag minden, ami rajtam kívül létezik, történik: bizonytalan, kiszámíthatatlan. És ez a felismerés automatikusan hozta magával a kedvet arra, hogy magamba nézzek és a szépségemet (át)értékeljem. Tudod, mit? Szép vagy Te is, és szép vagyok én is! Félre ne érts, nem gondolom, hogy hülyeség sminkelni, körömlakkozni, melltartót hordani, elegánsan öltözködni, de egészen más ezt úgy megtenni, hogy tisztában vagy a saját értékeiddel, büszkén viseled és mutatod a saját szépségedet, s közben úgy döntesz, hogy feldíszíted azt mesterségesen, csak úgy, mert éppen ahhoz van kedved.

Egy ilyen belső tudatosság erejével felvértezve játszani kezdtem az illatokkal, színekkel, hajformákkal, ruhadarabokkal magamon, és az történt, hogy ráéreztem az ízére: tudtam, hogy milyen vagyok én, és minden nap az én döntésemmé vált, hogy éppen mit szeretnék ezzel kezdeni.

Na de itt még nincs vége a történetnek. Nem alakult ilyen kedvezően ugyanis a helyzetem a sporttal. Tudod, hogy milyen vagyok eredetileg: heti 4-5 edzés alapból, lelőhetetlen, megállíthatatlan, betegen is sportoló, sohasem pihenő, alapból is ezerfokon égő mozgásőrült. És most figyelj! Gondosan nekiláttunk kettecskén Vele az itthoni edzéseknek, néha egy kis parkos edzéssel megszínesítve a dolgot. Beosztottuk, melyik napokon mit, abból is milyen típusút, hol és hogyan csinálunk. Fekvőtámasz kihívás, online kung fu gyakorlás, páros erősítő kung fu gyakorlatok, formagyakorlatok, technikai edzések, és ugye a futás. Ha kell, kelünk korán, fekszünk későn.

Ez az első két hétben gyönyörűen működött. Aztán egy picit szétzilálódott rendszerben, de tovább működött, míg végül a múlt hétre eluralkodott rajtunk az otthoni lét időtlensége, és szétáradt a napjainkon a határok nélküliség érzete. Gyakorlatilag nem mi birtokoltuk az időt, hanem az idő dominált rajtunk. Az online világ is átvette az uralmat fölöttünk, és ennek köszönhetően komolyan mondom, megállás nélkül dolgozni kezdtünk. Úgy teltek el napok, hogy egyre többet alkudoztunk magunkkal és egymással, de leginkább az idővel, napjaink urával, hogy tartsunk egy kis szünetet és sportoljunk, vagy inkább, hogy ne tartsunk még szünetet, majd, ha befejeztük ezt és ezt, azután sportolunk. Így lett az, hogy eltelt észrevétlenül egy egész hét és mi nem, vagy legalábbis nem eleget sportoltunk, hisz heti 4-5 edzés után a heti 1-2 is kiveri a biztosítékot bennem.

Ekkor eljött a péntek, és én letettem a feladataimat. Gondolkodni kezdtem, mi történik velem, velünk, hisz valahogy nem lüktet bennünk az a bizonyos ’csí’. Felismertem, hogy mozgás terén a korábbi lendülethez képest demotivált lettem (lettünk). Alaposan át kellett ezt gondolnom, hisz ez eddigi életéveim során nem igazán fordult elő velem. Tudod, mire jutottam?

Slow-ban vagyok minden nap, mert erre kényszerültem. Azonban slow slow-t szül, akárhogy is vesszük. Másként szólva: a lelassulás nyilván lassulást von maga után, azaz hosszabb alvásidőket, nagyobb pihenési igényeket, fáradtabb érzést és a prioritások átrendeződését. Ha nem mozgok eleget – mindegy, hogy dolgozom egyébként, hisz ez akkor is kifogás –, az igényem is fokozatosan csökken a mozgásra. Mert ugyan megvan egy-egy kis illúzió arra, hogy ugyan most már mozogjak, de közel sincs meg az a belülről fakadó energiabomba, amit eddig tapasztaltam magamban. Ekkor jött az újabb felismerés, és összetalálkozott a fejemben az a bizonyos videó Einsteinről, meg a determinista életfelfogásról, valamint a rám telepedett motivációhiány érzete.

Rendben, felfedeztem a szépségemet: pipa. Rendben, kipróbáltam a slow-életmódot kicsit egyéniesítve (mert aligha tartozik a klasszikus slow-hoz a konstans munkavégzés reggeltől estig): pipa. Hogy érzem most magam? Egyszerre diadalittasan és csalódottan. Mert hiába egyik téren átvettem az irányítást, egy másikban elengedtem. És ez itt a lényeg! A mostani élethelyzetből és jogi helyzetből adódó korlátozások az egyén cselekvési szabadságára hatnak, ám elkerülhetetlenül érintik a döntés szabadságát is. És azt az illúziót keltik, hogy döntésem sem lehet. Ez egyfelől hamis, másfelől igaz. Hiszen nem dönthetek most mindenben szabadon, ám bőven akad terület, amiben még mindig az enyém a döntés szabadsága! Senki sem kényszerített ugyanis arra, hogy érvényesítsem vagy ne érvényesítsem a szépségemet, és senki sem kényszerített arra, hogy megállíthatatlanul dolgozzak a mozgás rovására.

Érted, mire akarok kilyukadni? Rájöttem, hogy én igenis tagadom a determinista életfelfogást és méltatni akarom a szabad akarat létjogosultságát. Erre egyszerűen ezt mondtam magamnak: „Sportolni akarsz? Hát sportolj. Nehezek a körülményeid hozzá? Ha akarod, megteremted a lehetőséget, és igazodsz a körülményeidhez. A képességed megvan hozzá. Nincs motivációd? Keresd meg az okát. Megtaláltad? Akkor dicsérd meg érte Magad és változtass. Minden eszközöd megadatott hozzá, még ha olykor és bizonyos helyzetekben valós vagy vélt akadályokat is lelsz magad körül.”

Nos, így telnek otthon a napjaim. Te hogy vagy? Kérsz még egy kávét?