Beköszöntött az ősz. November, eső, köd, hideg, nyirkos ruhák, szürke égbolt. Kint a hirtelen hideg miatt tűrhetetlen didergés, míg a BKV-s tömegben a hirtelen felindulásból magamra aggasztott több réteg ruha alatt kemény izzadás, hisztis káromkodással kísérve. Ugyanakkor sütőtök minden formában, bekuckózás otthon vágyölő vastagzokniban és Disney-s pulcsiban, másra nem túl praktikus, de legalább fancy gumicsizma a novemberi esőben, kirándulás színes falevelekkel borított erdőben, és kávé…kávé…kávé. Tejhabbal, nyilván.

Nos, ezen a héten adtunk az érzésnek: az őszi szünetet annak elejétől a végéig maximálisan kihasználtuk családilag. Aktív, agykikapcsolós, alvós pihi. Szemezgetek egy kicsit belőle, elmesélem, merre jártunk. (bő 5 perc olvasási idő)

Fertődi „kastélykultúr”

Szeretném leszögezni, nem vagyok múzeumba járós, ha ciki, ha nem. A szirupos, giccses vagyonparádétól pedig általában kiráz a hideg. Ezért az Esterházy-kastély meglátogatása nem éppen elsőként szerepelt a terveim között. Ráadásul októberben már küzdök a természet – egyébként mostanában sajnálatos módon felborult rendben működő – elemeivel, és a napsütés hiánya miatt érzett csalódottságom általában nem segít abban, hogy értékeljek például egy gyönyörűen, precízen karbantartott kastélyudvart. Most sem volt ez másképp, hiába halmozták el az Esterházy-udvart a profin körbenyírt hatalmas, zöld sövénybuckák, amelyek között szépen vizionálni lehetett a kastélylakó hercegkisasszonyok bájos, kacagós fogócska játékát.

Betérve a kastély múzeum részébe azonban két másodperc múlva megszólalni sem tudtam. Eddigi kastélylátogatásaim közül azt hiszem, ez kapta a prémium helyezést. Csodálatos virágos festések játékosan díszelegtek a falakon, tükrök gondoskodtak a tér optikai megnyitásáról; levegő, nyár-illat, életvidám hangulat járta át a helyiséget, az október ellenére is.

Ezután igencsak arcul csapott a kastély történetének azon része, amely a világháborús körülmények között betegápolásra, magtárolásra, jószágtartásra használt szobák, egy katonai repülő falrajza, a cselédfolyosók titokzatos világa segítségével arra emlékeztetett, hogy a szegénység, a nyomor, az alárendeltség, a kiszolgáltatottság, a javakért való versengés éppoly szerves részei a civilizált életünknek, mint a gazdagság, a jólét, a fenségesség, a pompa.

Mindamellett tehát, hogy összességében a kastély – tekintve, hogy a „Magyar-Versailles”-ként tartják számon – szinte kötelező kultúrtörténeti látványosság, azért nem árthat kicsit a szépséges falak mögé látni és tudatosítani magunkban a pompa illuzórikus jellegét.

A kastéllyal éppen szemben kapott helyet a Gránátos étterem és kávézó, amit – kávét és sütit remélve – nyilván meglátogattunk. Prekoncepcióinkat azonban igencsak cserben hagyva a hely visszapattintott minket a realitások talajára. Dacára a szemközt elterülő, a felszínen ékeskedő hercegi eleganciának, az étterem megtartotta 80-as évekre jellemző, kissé magyar szocreál, kissé lepukkant, kopottas, de az újra valahol mélyen vágyakozó, tipikus olyan éttermi jellegét, ahol a dizájn és a választék még fejleszthető lenne. Kávét ugyan ittunk, Esterházy-szeletet is kóstoltunk, mikróban melegített almás rétest is ettünk, de az ütős élmény sajnos elmaradt. Megállt itt az idő, és áporodott légkört hozott magával. Lehet, hogy főételekben azért erősebb a hely, az megérhet még egy próbát, erről viszont nincs tapasztalatom.

Na de Fertőd után tovább álltunk.

A római kor és a középkor nyomában

Ha szeretnétek egy gyönyörű, magával ragadó középkori városkát meglátogatni, közepén pici térrel, harangjátékkal kedveskedő templommal, várral és régi házakkal, jó szívvel ajánlom Kőszeget.

Mit tudtam róla először? Nyugat-Magyarország, Kőszegi-hegység, vár. Most mit tudok? 1532-ben Jurisics Miklós vezetésével a kőszegi várvédők visszaverték I. Szulejmán Bécs felé tartó seregeit; a kőszegi Kálvária-hegyen a Trianoni Keresztet úgy állították fel, hogy az elszakított burgenlandi magyar településekről messziről is látható legyen, majd 1945 után a keresztet a katonák gyakorlatilag céltáblának használták; Kőszegen egyetem működik, így azt hiszem, az egyetemi őszi szünet lehetett az oka a város igencsak kihalt, szellemtelepülés-hangulatának; a városban alapvetően kicsi a bűnözési ráta; az emberek egyes helyeken kipakolják a zöldség-gyümölcs áruikat, hogy becsületkasszás alapon vihetők legyenek; a kőszegi várnak – a sok édes cica mellett – van hivatalos macskája (Fruzsi), aki a vár múzeumi bejáratánál lakik és szelíden várja a lelkes adományokat; Kőszegen szuper a levegő, kiváló reggeli futásra; kb. 20 km-re fekszik a várostól Szombathely, ahol érdekes, bő egy órás látnivalót nyújt az Iseum, azaz az Ízisz istennő tiszteletére épített római kori szentély maradványait bemutató régészeti múzeum. Aztán ott a kőszegi Portré Étterem, amelynek csodás apartmanja adta cuki, modern, stílusos szállásunkat, és amelynek isteni éttermében töltöttük éhes óráinkat.

És itt térnék rá az imádnivaló Cserpes Tejivó kőszegi mására: a Tejbolt és Tejivó nevű kávézó-pékségre a Főtéren. Már a piros pöttyös edénykék dekoratív látványa is csalogató, ha valakinek a tejivó minősítés esetleg még kevés indok lenne a betérésre. A hely szelleme egyszerűen magával ragadó. Egyszerű, kicsit retró, kicsit modern, kellemes bugyikék színvilág, boci, péksütik, turmixok, joghurtok (sajnos műanyagban) és kávé. Mindez – elnézést érte, de – röhejesen olcsón. Kakaós csigában azt hiszem, vetekszik a Cserpessel, de csak a JóKenyér után következik, ellenben a mindössze 139 Ft-os ára még inkább vonzóvá teszi. Istenien friss, kelt tésztás kakaós ízorgia! A kávé azért nem ért fel a Cserpesben kaphatóval: az íze olaszosan kesernyés, de picit állott érzetet keltett, a habja pedig kanállal lett az espressora halmozva, konzervatív, vastag, kemény habot alkotva. De sebaj, hangulatát, kínálatát, árát tekintve a tejivó összességében kihagyhatatlan élmény Kőszeg meglátogatása során.

Puritán élvezetek Tatán

Harmadik napunkon visszafelé tartottunk. Tatáról első posztjaim között már írtam néhány sort, amit itt olvashattok. Ebben a városban mostanság többször megfordultam családi kötelékek okán. Alapvetően tetszik a hely, jó itt lenni, de valahogy a szikra eddig hiányzott. Nem így az őszi szünet péntekén. Kedves futótársammal ugyanis a Vértesszőlősről induló bicikliúton felkerekedtünk, és Tatáig, majd a tatai tavat megkerülve futottunk. Futni csodás bármikor és bárhol. Ám futni az őszi csípős hidegben, a szél pikáns fuvallata mellett, kacsák és színes falevelek látványával, tölgyillattal átitatott friss levegőt szívva, nyugodt, természetközeli környezetben, a tó erdős körzetében, közben november elseje alkalmából régi idők emlékét felidézve igazán flash-élmény! És mi tesz még inkább varázslatossá egy ilyen élményt? Most figyeljetek!

Megint a kávé! A lehető legegyszerűbben. :-)

A Puritán kávézóba tértünk be, ahol egyrészt futás után csatakos vizes öltözékünkben a melegség átáradt testünkön, és ezt segítette a finom, meleg, egy pesti üzemben pörkölt világos etióp és kicsit sötétebb pörkölésű nicaraguai kávé, amely a hely saját ízlése szerint készült. Gyönyörű cappuccino-val szeretgettem meg magamat, hozzá cukormentes eper tortával; de belekóstoltam a sós mogyorós szelet és a csupa csoki szelet magával ragadó produktumába is. Kávézótársam karácsonyi ízesítésű chai latte-költeményt kortyolgatott, elmondása szerint konkrétan, mintha karácsonyt nyalogatna. Mind a világos, mind a sötétebb pörkölésű kávét megkóstoltam, és egyértelmű, hogy mindkettő méltó volt a hely nevéhez, ugyanis egyszerűen és diszkréten, alázattal tették a dolgukat: harmonikus, letisztult ízt nyújtva kényeztették az ízlelőbimbóimat. A kávézó stílusa mindemellett a melegség, a családias légkör, az otthon hangulatát árasztotta, nem beszélve a kiszolgálás vérprofi, hihetetlenül kedves, de nem sziruposan negédes módjával.

…és újra itthon

Most egy lila-fehér pöttyös bögre társaságában, a kis gépem előtt ülök és Nektek írok. Közben azon tűnődöm, vajon hányan és milyen gyakran szoktatok elutazni; milyen gyakran választotok belföldi kirándulást például külföldi helyett, és vajon milyen gyakran jártok kirándulni az erdőbe hétvégente, hányan jártok várakba, kastélyokba szüneteitekben. Megvallom őszintén, ezúttal útiterveink Párizzsal kezdődtek, Rómával folytatódtak, majd végül egy anyagilag kíméletesebb Kőszeg környéki túrában realizálódtak. Nem volt benne repülés, külföldi izgalom, félpanzió, wellness sem, mégis pontosan azt nyújtotta, amire talán érdemes alapozni a hétköznapokból kiszakító érdemi pihenést: családot – annak magas és mély, váltakozó érzelmi amplitúdóival átitatott nagy beszélgetéseivel –, aktív és passzív pihenést, társasozást és borozást esténként, kultúrát, történelmet, gasztronómiát, természetet, és persze kávét, hatalmas mennyiségben.

Szóval hajrá kirándulás, hajrá családi utazás! :-)

Üdv,

Nita