„A béke segít megvalósítani minden édes álmunkat.” Nagyjából így hangzik Sri Chinmoy – vagy becenevén Madal – üzenete, amely a Jászai Mari tér mellett, a Hollán Ernő utcában lévő kávézó alsó szintjének falán tündököl egy kép aláírásaként. Az indiai spirituális tanítóról elnevezett kávézóban, azaz a Madalban (https://www.facebook.com/madalcafe/) jártam, kedves barátnőmmel.
Újhullámos vagy „specialty” kávézó egyre nagyobb számban nyílik Budapesten. A Madal egyik baristája ittlétemkor éppen arról mesélt nekem, hogy a klasszikus olasz íz kedvelőivel szemben egyre többen keresik az új, izgalmas, más kávéíz-élményt. Ezért adott esetben savanyúnak, édesnek vagy nagyon keserűnek is érezhetjük az olasz espresso-hoz képest teljesen formabontó, meglepő „specialty” kávékat.
Szokás szerint egy cappuccinot kértem, és croissant-t rendeltem hozzá. Na mondjuk utóbbi vegán volt, amit nem igazán tudtam hova tenni, mert hiszen vaj nélkül nem létezik croissant, de ismét rácsodálkoztam, milyen nyitott is vagyok az új ízek felfedezését illetően. Bár ezt nyomban megcáfolja a tény, hogy gyakorlatilag mindenhol és mindenkor cappuccinot iszom, noha szemezgetek más kávéformátumokkal is. Például ott a flat white, ami minden kávézós alkalommal vonz. De mégsem rendelhetek olyan kávét, amelynek vékony a tejhab-réteg a tetején!
A Madal profi hely. A kávé és a croissant is tökéletes volt, mindez átlagos pesti áron, de persze a laktózmentes tej itt is feláras. A kávé egyszerűen nem lehetett volna szebb és finomabb. A tálalásról nem is beszélve. Gyönyörű, ízléses, letisztult fatálakon adják a kávét; valamint vizet, cukrot, természetes édesítőt!, mézet! vehetsz magadnak a pultról.
A hely tele van sportfotókkal, atletizáló férfiak képeivel, gondolom annak indokán, hogy Madal maga, guru létére még sportoló is volt. A róla szóló honlapon egyébként a jógával kapcsolatos gondolatai is megismerhetők (http://www.srichinmoy.hu/).
Na de térjünk egy picit vissza a békéhez és az édes álmokhoz. Ha valakinek baristának támad kedve tanulni – mint például nekem –, az álma a Madalban teljesülhet, mert konkrétan a barista tanfolyamok helyszíneként használt kávézó alsó szintjét körbe ölelik az üvegfallal elválasztott gyönyörű kávégép-monstrumok. Ettől picit gyár-hangulatúnak érződik a hely, amit viszont annak szelleme, a gyönyörű és bölcs idézetek a falakon, a baristák közvetlensége és mosolya, nem utolsó sorban a kávézó kiülős része jól kompenzál.
De akkor hogyan is állunk a békével és az álmokkal? Vajon a „tyúk-tojás” kérdésre itt mi a válasz? Békére van szükség, hogy harmonikus közegben kivirágozzunk és álmokat valósítsunk meg, vagy éppen fordítva, az álmainkért való sikeres küzdelem hozza számunkra a békét? Talán nem is gondolkodom sokat ezen, hiszen nyilvánvaló, hogy a külső béke fontosságát le nem kicsinyítve, a belső békénk meglelése segíthet abban, hogy vágyainkat teljesítsük. Talán ez kell ahhoz, hogy egyáltalán megérjünk hozzá, és az álmainkkal már bölcsen nézzünk szembe, amikor itt az ideje.
Tehát, hogy ne szálljak el túlságosan a filozófiai gondolatok világában: a Madal kávézó sajátos spirituális atmoszférájában láttunk neki a barátnőmmel az újhullámos kávéízek élvezetének. És közben beszélgettünk. Csacsogtunk és elmélyültünk. Megkönnyeztünk és hangosan nevettünk. Hogy filozofikus síkon megváltottuk-e a világot? Nem, nem hiszem. Viszont lelki síkon a hely megnyugtató, békét sugárzó környezete beleszivárgott egész lényünkbe. A croissant és a kávé mellett ugyanis szó esett támogatásról, támasz nyújtásáról, csöndben a háttérben állásról, megbízhatóságról, áthidalható hullámvölgyekről, bizalomról, szeretetről, különbözőségekről, közös tervekről; egyszóval: barátságról. Kétszóval: igaz barátságról. Nem az egymáson csüngő, időt számonkérő, a személyiségbeli és életmódbeli, illetve politikai, világnézeti különbségektől elnehezedő, egymás előtt szereplő fajtáról, hanem arról, amelyik elfogadó, kitartó, természetes és mélyen gyökerezik.
Nos, azt hiszem, Madal békéjét sikerült abszolválnunk abban a csekély egy órácskában, amit itt eltöltöttünk. Meg, amit az elkövetkezendő négy órában folytatásként beiktattunk a Duna-parton sétálva. Mindezt méltón megkoronázta, amikor késő este, egyedül, de csöppet sem magányosan átszeltem a kivilágított Andrássy utat biciklimmel. Békés volt, a szó nagyvárosi értelmében. Csönd volt, ahogy egy nagyváros képes csöndben lenni. Kiürült, amint egy főváros képes nagy részben autóktól mentesíteni magát. Meleg és párás volt, ahogy azt a későn érkezett nyár hozta ajándékba. Természetközeli volt, amennyire lehet így tekinteni egy kukában turkáló igazi városi nyestre, amely keresztezte utamat hazafelé tekerve. Ijesztő volt, ahogyan a sötétség uralni képes egy-egy kivilágítatlan utcát. Felemelő volt, amilyet érezni lehet, ha egyedül tekerve Ed Sheeren-t dudorászik az ember, miközben a mozgástól lihegő hangja olykor vonyításban csapódik le. És izzasztó, amennyire képes vákuumot képezni és megrögzötten tapadni a testhez egy – egyébként igen csini – műbőr dzseki, rajta a biztonsági tartalékként tündöklő susogós mackófelsővel.
Ezen az estén a béke így élt bennem és körülöttem. Hogy sikerült-e az álmaimat a békémmel megvalósítani? Hm, a kávé és a croissant éppen elég édes álom volt erre az estére, szóval azt mondom, ez kipipálva. A többit meglátjuk a jövőben. Például a jövő héten. Mert nagy utazásra készülök. De erről majd legközelebb mesélek.
Üdv,
Nita
