Sokfélék vagyunk. Az ünnepeket is sokféleképp szeretjük, vagy nem szeretjük. Különösen a karácsonyt. Vallásosság ide vagy oda, a karácsony társadalmilag a legnagyobb ünnep az évben. Nos, a magam részéről nem maradhat karácsony és advent mézes karácsonyi latte nélkül.

Szeretném bemutatni Nektek a világ legszebb pillangós bögréjét, amit egy görög nyaralás során vásároltam magamnak egy igencsak ambivalens és nehéz időszakban, hogy amikor a számhoz emelem ezt a színes emléket, a lelkemet kis repkedő, kíváncsi pillangók lepjék el és emlékeztessenek arra, hogy akármi is történjen, én csakazértis szárnyalni és mosolyogni fogok.

Aztán bemutatom ezt a kis giccses karácsonyi tálat, aminek kidülledő szemű mikulása és a tál szélének hullámos formája a karácsony bohókás oldalát juttatják eszembe, amihez hozzátartozik a szirupos karácsonyi zene hamiskás dúdorászása, az idióta karácsonyi pulcsi munkahelyi viselete, vagy épp a forralt bor illatának bódító hangulata. De ide tartozik egyik kedves kolléganőm édes ötlete is arról, hogy adventi naptár gyanánt az irodaajtajára számokat tűzdeljen fel, amelyek mind egy-egy csokit rejtenek maguk mögött, hogy ha bármikor elfogy a munkalendület, mi magunkhoz vehessünk egy kis meglepi édességet, ami persze pár nap alatt elfogyott, hisz mértéktartó felnőttek vagyunk ugye. :-)

És itt van ez a kockafánk, a kedvenc helyemről. Krémbrülé ízű. A kedvencem a sóskaramellás, de azt már megettem egy órával ezelőtt, így be kell érnetek a másodikkal. Szóval ez a fánk jelképezi a karácsony édességét. Igenis szeretem a karácsonyi bejglit, a rengeteg sütit. Hízlal és egészségtelen, de nem élhetünk örökké önmegtartóztatóan és kalóriákat számolva. Vagy, ha ez a szempont mégis fontos, akkor is léteznek egészséges édességek. Mint ez a fánk, állítólag természetes alapanyagokból és mogyoróolajból, kézzel készítve. A cukrot pedig tudjuk be természetes összetevőnek, más előnnyel nehéz lenne érvelni a tudatos étkezés szempontjainál maradva.

A díszszalag rénszarvasos, szívecskés, csillagos, piros-fehér kockákkal. A karácsonyi lattét ugyanis fel kell díszíteni, mint a lakást is. Szerintem nem volt még olyan év, amikor következetesen és fokozatosan sikerült volna kipakolnom a karácsonyi díszeket az advent elejétől kezdve. Általában lemaradok advent első napjáról, vagy amikor észbe kapok, akkor esztelenül nekilátok a most és azonnal díszítés folyamatának, hogy nehogy egy nappal több elteljen karácsonyi díszítés nélkül. Nem azért, mert felszínes és üres lennék, hanem egyszerűen azért, amiért jó érzéssel tölt el egy baráti vacsora alkalmával is szépen megteríteni az asztalt és úgy várni a vendégeket. Idén nehezen tört elő belőlem a díszítgetés varázsa, amit értetlenül fogadtam. Aztán rájöttem, hogy annyira túlpörgettem az év minden napját, hogy egyszerűen a gondolataim perifériájára szorultak a mindennapi ütemterv előkészítéséhez és megtartásához „fölösleges” dolgok. Aztán egyik reggel arra eszméltem, hogy szokásos korareggeli álló meditációm alatt ki-kibújik a fejemből egy gondolat: rúgjuk fel a mai napi tervet, hagyjunk fel minden ma esti feladattal, ne menjünk még a szent és halaszthatatlan edzésre sem, hisz edzés januárban is lesz, de 2019 adventje csak most van, én meg még nem is éltem belőle semmit. Így adódott, hogy aznap belekezdtem a lakás díszítésébe.

A karácsonyfa ezúttal környezettudatos döntésből adódóan elmarad, amit gyenge pillanataimban rendre megbánok, főleg a házunk alatt árusított cserepes kis szépségek láttán. De úgy néz ki, tartom magam a döntéshez, és minden csábító alkalommal jutalmazom magam legalább egy dicsőítő vállveregetéssel. Na és sokat segít az adventi koszorúnk is, ami élő fenyőágakból áll és legfontosabb tulajdonsága – amellett, hogy rózsaszín gyertyái vannak – , hogy váratlan meglepetésként, a figyelmesség jegyében kaptam ajándékba. Tőle.

És végre bemutatom ezt az isteni lattét. Ciki vagy sem, bevallom, az volt a cél december elején, hogy megfizethető áron vegyek fair trade kávét úgy, hogy ne kelljen sokat utánajárnom. Szégyellem is magam, hogy még erre sem tudtam időt szánni, de sikerült megtalálni a Lidl Deluxe termékei között Tarrazú márkájú, Costa Rica-ból származó 100 % arabica kávémat, ami – ha nem is garantáltan fair trade, de – el van látva a Rainforest Alliance certifikációval.

Na de mitől lett ez a latte karácsonyi? Nem, nem attól, hogy december 23-án készítettem. Sokkal inkább, mert egy nehéz év minden küzdelmének, változásának, újrakezdésének, elindításának, fáradtságának, lelkességének, nyitottságának, lelki és szó szerinti zarándoklatának, szeretetének, elfogadásának, megértésének, megbocsátásának, megtalálásának, felépítésének és még sok más történésnek, folyamatnak az emléke volt bennem, amikor elkezdtem készíteni, és most, hogy kortyolom, a fejem letisztult, a lelkem megnyugodott, ünnepre kész.

Gondosan elmostam a kotyogós kávéfőzőt, megdaráltam a kifejezetten sötét kávészemeket, közben beszívva a kávé pörkölt és nyers aromáját. Beleegyengedtem a friss, apró kávémorzsákat a kotyogós szűrőjébe, majd elindítottam a főzést. Közben elkészítettem ezt a csoda tejhabot, ami szokás szerint olyan kemény lett, hogy fancy díszítésre alkalmatlan, ám arra éppen tökéletes, hogy az én pillangós bögrémben a kávémat vastagon elfedje. Aztán belekanalaztam a habos kávéba a mézet. A saját zeneválogatásom szólt ezalatt, amit barátnőmnek köszönhetek, aki remek és önzetlen ötletével rákényszerített, hogy figyeljek végre oda kicsit magamra: szülinapjára válogassam neki össze azt a tizenöt számot, ami a legkedvesebb nekem.

Mindeközben nem gondoltam semmi másra. Valami ilyesmi lehet a tudatos jelenlét. A fejem tiszta volt, a gondolataim csöndben ültek a háttérben, lábukat lógatva, zenére chillezve, és átadták a helyet a kávékészítés koncentrált rutintevékenységének.

Ezzel a letisztultsággal kezdtem meg karácsonyi lattém és krémbrülé fánkom elfogyasztását. Megalapoztam a hangulatot arra, hogy az ünnepen tűnődjek. Nem a tárgyiasult ünnepen, hanem AZ ÜNNEPEN: ami megadja nekem a megszokottól való eltérést, a varázslatot, a jó néhány napig tartó szabadságot, a lelkifurdalás nélküli pihenést, a gasztro élvezeteket, az együtt töltött időt és a családi összejövetelt az elmaradhatatlan legalább egy összezörrenéssel; a megkergült emberekkel és fényáradattal zsúfolt utcák után az emberektől kiürült, de továbbra is fényáradatban úszó csöndes utcák hangulatát; a kivilágított ablakok látványát, amik szépen mutatják, hogy ott valakik élnek, örülnek és várakoznak; azokat a reggeleket, amikor ébredés után elönt az izgatottság, hogy aznap kikkel fogunk bekuckózni a csodavilágban, és az estéket, amikor gyertyát gyújtunk és beszélgetünk, vagy filmezünk vagy társasozunk. És mindemögött ott a kimeríthetetlen hála, amit érzek, hogy mindez az életem része lehet.

Ám idén AZ ÜNNEP valami újat is tartogat számomra: a várakozás új értelmet nyer, mert hamarosan megérkezik hozzánk örökbefogadott, az utcáról mentett csaknem kéthónapos kiscicánk.

Hogy mit jelent ez számomra, arról legközelebb mesélek. Addig is engedjétek meg, hogy ezzel a csodafinom lattéval igyak az egészségetekre akkor is, ha karácsony-szkeptikusok vagytok.

Boldog, „tejhabos” ünnepeket kívánok, és bízom benne, hogy jövőre ugyanitt találkozunk. :-)

Nita