Kifogások helyett. Ez áll a Telekom Vivicittá városvédő futáson kapott pólómon. Annyi minden benne van ebben a mondatban. Nem csak a futás kontextusában, ez bármire igaz, amit az életben halogatunk. Így például arra is, amikor mellőzzük a természetjárást, hisz ugye nincs rá idő. Ám erdőbe menni igazán nem nehéz. Csak mindig találunk ellene kifogást.
Ezen a héten úgy döntöttem, meglepem magam egy szabadnappal. De nem ám egy átlagossal, hanem prémiummal. Amit magamra fordítok, a hét kellős közepén! Ritkán csinál ilyet az ember, hisz mire is szoktunk szabit kivenni? Takarításra, ügyintézésre, nyaralásra, illetve bármilyen kötelezettségre vagy ésszerű dologra. Valahogy nincs belénk kódolva, hogy pihenjünk egy napot csak úgy, mondjuk a hét közepén. Mert ugye milyen már szerdán szabira menni, ha nincs semmi konkrét feladat? Pedig a hétfő és a kedd könnyebben elviselhető, ha tudod, hogy mindjárt jön a szünnap. Aztán a csütörtök a péntek közelségével kecsegtet, majd a péntek már nyilván meg se kottyan. Arról nem is beszélve, hogy a szerdai pihi után sokkal gördülékenyebb a munka is. Tehát múlt hét szerdán szabadnapot vettem ki és barátnőmmel, aki hosszabb szabadságát éli, úgy döntöttünk, kifogások helyett irány a természet: Zebegénybe utaztunk. Végülis, ott is van kávé.
Amikor kirándulásra indulunk, valahogy hajlamosak vagyunk túltervezni az utat. Előre kinézzük az útvonalat, bekészítünk egy halmaz szendvicset, italt és ruhát, hisz ki tudja, mi várható aznap az erdőben. Városi túlgondoskodás. Mi túratársammal ragaszkodtunk a legfontosabb kellékekhez: víz, két szendvics, telefon, kullancsriasztó, naptej, pulcsi – mert hát csak negyven fok van –, körömlakk. Utóbbi talán nem része az alapfelszerelésnek, de amikor olyan időhiányban szenvedsz, hogy csak az egyetlen szabadnapodon van időd ilyen úri mulatságra, akkor kénytelen vagy ilyen kreatív megoldáshoz folyamodni.
Térképet előzetesen nem néztünk, ezért a kocsmamódszert alkalmaztuk: a helyi kocsmárostól érdeklődtünk az útvonalakról. Gyors jégkrém-majszolást követően rövid időn belül elhaladtunk a Kálvária-domb emlékművei mellett, nyomban útba ejtve a Kós Károly kilátót. Ez eddig rövid délelőtti családi kirándulásnak ajánlott. Aztán tettünk egy próbát a kék plusz jelzéses úton, amely jó ideig a bicikliúttal egyezett meg. Fél óra elteltével telefonon csekkoltuk: Nagymaros felé tartunk. Az erdő nyugodt volt, beszűrődött a fák között a nap fénye, a természet élénk zöldben pompázott, és olyan hihetetlen csend uralkodott, hogy valóban csak két csacsogó száj hangja törte meg azt. Már éppen hipotetikusan terveztük, hogy hogyan mászunk fára, ha egy vaddisznóval találkozunk, amikor tőlünk maximum tíz méterre, a zöld rengeteg közepén felénk futott két szarvas. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban a másik látványától, de kétségtelen, hogy a vaddisznós fára mászós tervünk alighanem füstbe ment volna, mert a gyönyörű, hatalmas agancsos állatok közeledtével mi csupán lefagyni és egymás kezét fogva bizonytalanul egymáshoz bújni voltunk képesek.
Miután a két szarvas gyorsabban reagált a helyzetre és irányt változtatva jobbnak látta elfutni, a testünkről lepattant képzelt kövektől megszabadulva folytattuk utunkat Nagymaros felé. A hétköznapi túra azért is optimális választás ahhoz, hogy igazán a természet ölében járjunk, mert kevés a túrázó, és olyan érzés, mintha az erdő egész lényét aznap csak neked mutatná meg, hogy boldoggá tegyen. Bónuszként a zöld mellé még szarvast is kapsz.
A Julianus kilátónál letelepedtünk a padra napozni, és e szent helyen megejtettük manikűr-szükségleteinket. A kilátótól a kék vonalas utat követtük, azon mindössze majdnem 4 km, főként lefelé ereszkedés után érhető el Nagymaros autentikus vidéki atmoszférája. Mivel aznap még csak reggel kávéztunk, azóta pedig megtettünk csaknem 8 km-t, délután 3-4 között már égető szükségét éreztük egy újabb tejhabosnak. Ekkor következett el aznapi túránk második fázisa, amikor nem a természetet, hanem a környék kávézóit jártuk be nagy lelkesedéssel: az Édeske (https://www.facebook.com/pages/category/Caterer/%C3%89deske-Al%C3%ADz-Cukr%C3%A1sz-M%C5%B1helye-110990965690035/) és a Sakura (https://www.facebook.com/sakuranagymaros/) volt kávézásunk helyszíne.
Egy cuki apró házikó ajtaja fölött kék táblán olvasható az Édeske felirat. A ház mellett szőlőtőkével futtatott lugas, benne asztalokkal és székekkel. A házzal szemben egy kis fás terület, szélén egy telefonfülkébe pakolt könyvkölcsönzővel. Ez az Édeske környezete. A neve hűen tükrözi a hely szellemét és kínálatát. Kissé ambivalens beltérrel rendelkezik, ahol nagymama bútorai mellett még babát és plafonról lelógatott giccses hintalókölteményt is megtekinthet a vendég. A sütipult klasszikus cukrászdától megszokott, nehezen átlátható, cukros-habos süteményekkel telepakolt kirakat, amely mellett a fagyispult díszeleg színes fagyikölteményeivel. Kávé többféle ízesítésben kérhető.
A hely édeskés hangulatától szkeptikusan rendeltem egy sima cappuccinot és egy almás-karamellás sütit, aminek furcsa módon csokis borítása volt. Barátnőm sajttortához hasonló laktózkupacot rendelt egy lattéval. A sütik olyannyira nem a mi ízlésvilágunkhoz passzoltak, hogy végül egymáséra fanyalodtunk és valahogy csak elfogyott mindkettő. A kávé nem adott maradandó élményt, de kellően ízletes volt az egész napos koffein-nélkülözés után. Már-már csalódottságba hajlottak gondolataim, amikor hirtelen azon kaptam magam, hogy tulajdonképpen magával ragadott a hely szelleme. Népszerű, forgalmas kis édeske, tele fagyira vágyó helyiekkel és kávézó turistákkal, egy hörcsögnek álcázott nyuszival a kertben, barátságos, élettel teli, lüktető szeretettel adagolva. A kiszolgálók kedves mosolya, készséges és segítőkész attitűdje és azok a díszes, számomra ízléstelen kacatok a belső helyiségben egyszerűen beszippantottak. Kár lett volna kihagyni.
Tovább állva hamar belebotlottunk az állomás közvetlen közelében, a parttól nem messze bujkáló Sakura kávézóba, amelynek bejárata a házak között igen nehezen észlelhető. Az előző élményünkhöz képest merőben más, modern, urbanizált hangulatot árasztó, kifejezetten sznobnak tűnő hely hangulata és kínálata minőségben felülmúlta az Édeskéét, azonban semmivel sem okozott maradandóbb élményt, mint az. A Sakura cseresznyevirágot jelent, ehhez hűen a kávézó egyik falán megnyerő és impozáns kép árulkodik a közelben lévő fákról. A falat beborító cseresznyevirágzás ugyanis a szomszéd utca képét mutatja, pont, mintha mi is ott ücsörögnénk a halvány rózsaszínbe borult fák között.
Minden letisztult, átlátható és újhullámos. Kevés szín, kevés díszítőelem, ám annál nagyobb és ízletesebb fagyiválaszték, modern sütikínálat és, a legfontosabb: isteni kávé várt itt minket!
Itt is cappuccinoval próbálkoztam, és ilyen finomat rég ízleltem. Éppencsak túlestem az erdei gyümölcs és citrom fagyim tejmentes, igazi gyümölccsel kedveskedő ízvilágán, amikor rákészültem ízlelőbimbóim legkedvesebb barátjára: a kávéra. Tökéletes, közepes pörkölésű, olasz feketét kaptam viszonylag szolid tejhabbal hígítva, és a kávé kortyolása közben arra eszméltem, hogy nyammogó, cammogó, hümmögő hangok hagyják el a számat boldog elégedettségem jeléül.
Azonnal ki is derítettem: Coppion kávét ittam, melynek kilója olyan tízezres árkategóriában mozog. A kávézó egyébként egy éve nyitott, saját készítésű fagyikkal és sütikkel csábítva a vendégeket, és ezek nem tartalmaznak mesterséges ízfokozót, sem tartósítószert. Hoztam is egy Oreo mousse-t haza (megjegyzem, ez viszont meglehetősen alulmúlta a várakozásaimat).
Nos, két teljesen különböző helyszín, két teljesen más élmény. A modern, újhullámos városi ötcsillagos kávézó és a kedves, szívmelengető, vidéki atmoszférára emlékeztető helyi cuki. A közös bennük, hogy mindkettő őszintén szerethető. Leginkább azért, mert mindkettő mögött mindössze néhány ember lelkes és kitartó munkája áll, és mindkettő a városi bűztől távol eső gyógyító zöld kellős közepén, a Duna hangulatos partja mellett, a Visegrádi vár lenyűgöző látványát ígérve biztosítja a hozzám hasonló kávébolondoknak, hogy természetjárás közben is hódolhassanak nagyon emberi szenvedélyüknek.
Remélem, jövő héten is velem tartasz, mert ezúttal még távolibb helyszínre viszlek kávézni. :-)
Üdv,
Nita
