A tejhabos mindenit!

Egy kávét kérek tejhabbal, köszönöm!

Tejhabos kaland a Tátrában egy deszkához kötözve I. rész

2020. február 15. 20:15 - Pápai Anita

Csupán néhány életév áll mögötte, de apró fejében empirikusan már megfogalmazódott a gondolat: a tél szívás…a hó szép, de hideg, tehát az is szívás…szánkózni pedig egyáltalán nem mókás, mert mi a fenének csúszunk le, aztán meg vonszoljuk magunkat vissza a dombtetőre, hogy túlöltöztetett testtel, cseppet sem praktikus kezeslábasunkban és rózsaszín-fehér csíkos – vérciki – csősapkánkban, nedvesre izzadt alsóöltözékkel terhelve, fagyott lábujjakkal próbáljuk erőltetni és elhitetni az illúziót, hogy élvezzük a hideget, meg persze kell a friss levegő; amikor bent, a jó melegben barbizhatnánk kakaót kortyolgatva, amit anya gondosan odatesz elénk?!

A kis Anita valahogy így vélekedett a hóról és a szánkó műfajáról. Aztán kamasszá érve sikerült felfedeznie a tél egyetlen értelmét – leszámítva a karácsonyt –: a hétvégi korcsolyázós bandázások tényleg klassznak bizonyultak. Kizárólag sík terepen. Vagyis sem a dombon felmászás, majd lefelé csúszkálás, sem a dombról legurulgatás vagy bármi, ami hideg, nedves és kontrollálhatatlanul bizonytalan lefelé irányuló mozgás, nem lopta magát a szívébe ennek a leánynak. És ez felnőttként sem változott.

Most itt ülök előttetek, határozottan felnőtté válva, és mégis egy SNOWBOARD hétvégéről fogok mesélni Nektek, aminek valami érthetetlen oknál fogva én is részese voltam. De ne aggódjatok, a kávézás ezúttal sem maradt ki. Sőt, azt hiszem, ezzel szeretgettem magam két túlélésért vívott küzdelem között.

Túlhajszolt hetek álltak mögöttem, a város bűzétől és a sötét, piszkos közegtől kezdtem teljesen bedepizni és napfény iránti ínségemben már-már azon álmodoztam, bárcsak egy meleg és világos sivatagban élnék, ahol nem kell vírusokkal és bacikkal agyonzsúfolt BKV-val közlekednem. Fáradt voltam, kimerült testileg és lelkileg, kezdtem lebetegedni toroktájékon, és még az indulás előtti utolsó órákban is különféle protektorokat próbáltam beszerezni, mert ugye nem szimplán síelni készültem, hanem arra, hogy két lábammal egy deszkához kötözve egyensúlyozzak és élve lecsússzak egy 2000 m magas jeges-havas természeti képződményről.

20200208_102107.jpg

Na de volt ám B és még C tervem is arra az esetre, ha nagy felkészültségem ellenére mégsem találnám a helyem ebben a közegben. B terv: hüttézés, kávézgatás és Bridget Jones után szabadon summantgatás. C terv: ha mindenképp muszáj a pályán maradnom, akkor seggen csúszkálgatás.

Az a helyzet, hogy mindegyik tervem picit bevált.

20200207_130013.jpg

Délelőtt érkeztünk a szlovákiai Chopok hegyre, a Tátrába. Kissé ködös, szürke volt minden. A kezdők számára kiválóan alkalmas tanulópályákban dúskáló északi oldal helyett mi a déli mellett laktunk, és tekintettel a szél aktív működésére, felvonókkal sem jutottunk át az északi oldalra. Így történt, hogy életem első boardos csúszását egy igen jeges piros pályán ejtettem meg. Állítólag lett volna ott egy kék pálya is, de túl szűk egy kezdő boardos számára, aminek magyarázatát elég hamar sikerült megértenem a saját bőrömön keresztül.

Adott ugyanis egy deszka (megjegyzem, fekete alapon piros villámos szív díszelgett az alján, amitől Flashnak éreztem magam, és néha titkon azt képzeltem, hogy villámsebességgel száguldok, mint a nagyok), azon két lábnak való rögzítés, meg a tested, fullosan felszerelve védelemmel (térdvédő, csuklóvédő, gerincvédő, seggvédő, sisak, szemüveg) és meleg ruhával, csodálatosan kényelmes, ám igen robosztus cipőkkel, és adott még az önbizalmad az egyensúlyozva lecsúszáshoz.

Álljunk csak meg: önbizalooom? Bizony. Úgy az első két percben, amikor felcsatolod a cipődet – segítséggel, hisz fogalmad sincs, eszik-e vagy isszák – a rögzítőhöz és felállsz a boardon. És ekkor értelmet nyer a villám a deszkán, mert villámként csap a fejedbe a felismerés: ez megállíthatatlanul elindult alattad, az önbizalmad pedig közben „ágyőt” intett neked! Nincs mit tenni, próbálsz egyensúlyozgatni, erősen koncentrálsz arra, hogy te mekkora faszacsaj vagy, mert kungfuzol és tudod te, hogy mi az a testtudatosság, mindjárt meg is mutatod. Aztán valahogy rendre a board nyer, s miután lehetetlenül széles ívekben a hálásan széles pálya jobb és bal szélei között integetsz az egyre közeledő fáknak, kipárnázott popsiddal újra, meg újra, meg újra és újra, aztán újra a földön találod magad. Jó esetben a fenekeden. Aztán a térdeden. Aztán az oldaladon. A deszka táncolni próbál veled, te pedig hozzá vagy kötözve, és méltósággal kell viselned, ahogy túljár az eszeden és közben jókat röhög béna kis próbálkozásaidon. Egyszerre azonban visszatér kis hűtlen önbizalmad, valahogy fennmaradsz a deszkán, rájössz, hogy a kis hókupacok a barátaid és a jeges meredekségen oázisként szolgálnak. Koncentrálva haladsz lefelé egy ideje esés nélkül, amikor váratlanul fordít rajtad egyet a board a jégen, te pedig elegánsan arccal a földre bukfencezel.

Ebben a pillanatban nyert értelmet a síszemüvegek hosszú ideig tartó, alapos és gondos válogatásának procedúrája, ami sajnos nekem kimaradt, így a még megfizethető árú, de igazán csinos és szép kék színű szemüvegemet viseltem adott pillanatban, ami történetesen kicsinek bizonyult az arcomra. Erre akkor jöttem rá, amikor esés közben a szemgödrömet úgy feltolta és megnyomta a galád, hogy öt nap múlva is vérben ázott szemmel és zúzódott szemkörnyékkel léteztem.

Gondolhatjátok, hogy ezek után teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az én utam a hüttébe vezet: kávéra volt szükségem.

20200206_115113.jpg

Chopok déli oldalán 3 hüttét volt lehetőségem kipróbálni: egy sznob hotel éttermét, egy kör alakú street jellegű bárt, valamint egy fából készült bisztrójellegűt. Muszáj halkan megjegyeznem, egyik sem – még az északi oldalon lévők sem – tudták adni azt az élményt, ami az én fejemben fikcióként létezik. Az „én hüttém” ugyanis szögletes alakú, nem túl nagy, nincsenek benne elágazások, tiszta, világos fenyőlapokból áll, meseszép kandalló van a közepén, sok finom illatú és jól fésült békés ember üldögél benne, és puha meleg van, tikkasztó hőség. Na ehhez képest a valóság azért lohasztó volt, de fejre esésem után igazából bármivel kiegyeztem.

1. A kimondhatatlan nevű hotel éttermében nyüzsögtek a síruhás emberek. Ki a pultnál ücsörgött, ki az asztaloknál. A kályha köré sorba rakosgatott kesztyűk száradtak. A hatalmas pult helyet adott egy komplett kávéskészlet-mennyországnak, amiben boros poharak jelentették a felhőket az égen. Kellemes farönk-díszítés tette meghittebbé a látványt, ám nekem a hely óriási és az én igényeimhez képest cseppet sem meleg légtere valahogy hidegen hagyta az élményt. A túlterhelt felszolgálók messze maradtak a kedvestől, de legalább értették az angolt, ami nem volt gyakori ezen a környéken.

20200206_121254_kicsi.jpg

20200206_115758_kicsi.jpg

Végre hozzájutottam a nap fénypontjához: megérkezett a kávém. Valószínűleg Julius Meinl kávét kínáltak, de a nyelvi helyzetből adódóan nem sikerült erről külön érdeklődnöm. Mindenesetre a vélt márkától elégedett vagyok, hisz a Julius Meinl elkötelezte magát a fenntartható jövő célkitűzése mellett, és még tagjai is a Fairtrade szervezetnek, tehát nyugalommal kortyolhattam bele cappuccinomba. Az élmény határozottan kellemes volt, de nem a forró tej által elnyomott íznek köszönhetően, hanem a ténynek, hogy végre stabilan ülök és kávézom.

20200206_115507kicsi.jpg

20200206_115842.jpg

2. A bisztrójellegű hütte a déli piros pálya kezdeténél néhány méter sétatávra rejtőzködik. Ide belépve egy kis vidéki kocsmában éreztem magam, pláne az emberi hangot csaknem elnyomó bulizenétől; a személyzet pedig irtó cuki volt. Már az ajtóban megpillantottam a frissen sült croissantokat, amik melegséggel töltötték el a szívemet, ahogy a tálcákon sorakoztak. Ám mivel éreztem, hogy egész nap csak nem élhetek kávén és édes péksütin; sokkal táplálóbb ebédet választottam: rendeltem egy óriási, vajban áztatott, lekvárral töltött, mákkal megszórt gőzgombócot. Isssteni volt! Amihez ugyanis nem passzol a tejhab, ahhoz egyértelműen vajat kell adni, így lesz teljes a gasztronómiai világ számomra: kávé tejhabbal; bármi vajjal.

Szóval ezt a hüttét is abszolváltam, a kesztyűimet ismét egy kályha melegénél szárítottam, és igencsak menőnek éreztem magam a sok protektorral felszerelt öltözékemben. Pont, mintha vagány motoros-deszkás csaj lennék, akinek lételeme a száguldás. Sssss, maradjon a mi titkunk, hogy valójában nem is. (Be kell vallanom, itt elfelejtettem fotózni, ezért kérlek, érjétek be az előző hely fotójával.)

20200206_115913.jpg

3. És végül lássuk, mi a helyzet a déli oldal harmadik hüttéjével. Az alsó parkolónál, a felvonó bejáratánál fekszik a hely, kör alakú jurta hatását keltve. Szinte teljes egészében üvegből állnak az oldalai, bár parkolóra, pályára és néhány shopra irányuló panorámája miatt ez kevésbé releváns. Vigyázat, 16:30 előtt érdemes érkezni, mert félkor egészen pontosan bezár a bazár, senkit sem szolgálnak ki. Állítólag itt a legfinomabb a forró csoki, én azonban csak kávé-ügyben tudok nyilatkozni. Az nem itt a legfinomabb. Valószínűleg az egész hegyen Julius Meinl kávét szolgálnak fel, de minden hüttében picit más aromája volt a kávéknak. Itt egészen felejthető ízélményt kaptam, és a felszolgálók sem voltak különösen kedvesek. Ám emlékezetes élmény maradt, hogy a nehéz, koncentrált nap végén jól esett egy cappuccinoval jutalmazni magam, hálát adva azért, hogy különösebb sérülés nélkül, még mindig mosollyal az arcomon zártam az aznapot.

20200208_162400_kicsi.jpg

Ha ezek után készek vagytok átbarangolni velem Chopok északi oldalára is, ígérem, onnan is hozok Nektek kávét, havat, napsütést, és még egy kis kalandot is.

20200206_152216kicsi.jpg

Addig is,

üdv,

Nita

 

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://atejhabosmindenit.blog.hu/api/trackback/id/tr10015476072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.02.16. 16:51:59

Hütte => chata
Arrafelé.
Kajálda + szállás.