A tejhabos mindenit!

"Kedves Társadalom" - üzenet egy kávétól...nekünk

2019. október 18. - Pápai Anita

Kedves Társadalom!

Hondurasi kávészemből készültem, megbízható körülmények között termeltek, Magyarországon pörköltek, speciálisnak minősítettek. Mézzel kevertek, egy csipetnyi tejhabbal díszítettek és üvegpohárban szolgáltak fel egy kocka kézműves csokival tálalva, ami lávasóból, kakaóból és különleges humánszellemből főtt ki, hogy Budapest VII. kerületében, a Kockacsoki kávézóban több ízű társával elnyammoghassák. Ám fellelhetőségi területem nem csupán egyszerű kávézó, kézműves csokimanufaktúra; autista személyek mellett helyet ad nemes célok álmodóinak is. Egy szerda este teljesedett ki az életem, amikor pár óra alatt nagy dolgoknak lettem tanúja.

img_20191002_173635.jpg

Este hat körül járt az idő, s én világos pörkölésű szemeimmel várakoztam a Kockacsoki kávézó gépében, hogy különleges italként valaki poharában létrejöhessek. Ákos, a hely alapítója és baristája, a kávépultban állt, míg kókuszillatért rajongó törpe agara, Panír, tétlenül váltogatta ülőhelyeit az asztalok között.

img_20191002_173725.jpg

Egyszer csak a szemerkélő október elejei esőből belépett egy lány, tágra nyílt szemekkel, hangosan üdvözölve Ákost. Panír észrevétlenül osont a lány lábához, heves érdeklődéssel szaglászni kezdte, aki őszinte kacagásban tört ki a kutya bújásától. Melange-ot rendelt egy kocka lávasós csokival. Izgatottan vártam, mit fog érezni, amikor a szájához emel, aztán, hogy mi fog történni, mialatt elkortyol engem. És meglepődtem.

Amint meglátott, magához ragadta a poharat, és a csokis tányért, telefonjával különféle kompozíciókat kreálva fotózásba kezdett, én pedig felváltva tekintgettem a mozdulataira és a velem szemben díszelgő, vonzó kávétársamra.

img_20191002_173424.jpg

Mindeközben a lány tizenvalahányszor üdvözölte a betérő vendégeket. Mind egy eseményre érkeztek. Majd felvitt a Kockacsoki emeletére, ahol már körbe voltak készítve a székek.

img_20191002_173232.jpg

Tizennyolc ember összegyűlt. Mind fiatalok, lányok. Én még félig kitöltöttem a poharat, ezért volt időm hallgatni és látni, mi történik a teremben. Négyen bemutatkoztak, üdvözölték a többieket, és elég gyorsan kiderült: ez itt egy képzés. Leendő újságíróknak. Felelősen gondolkodó jövő generációnak. „Dear Society” – hangzott el többször.

1.jpg

„Hogy mi?” – füleltem, ám testemen tespedő tejhabtársam kényelmében egyre inkább akadályozott a tisztán hallásomban. De kilogikáztam, ez lehet a képzés neve. Aztán kezdtem megérteni. Pár fiatal lelkes önkéntes ember (köztük újságíró, szociális munkás, jogász, marketinges) összeállt, és csaknem fél év alatt kidolgoztak egy képzést egyetemistáknak. Újságírást tanítanak és szociális érzékenységre orientálnak. Környezetvédelemről, gyerekekről, hajléktalan és nehéz körülmények között élőkről, fogyatékos személyekről, vagyis emberi sorsokról mesélnek.

5.jpg

„Mi a szösz?” – érdeklődtem, de egyre fogyatkoztam, mert a lány ízletesnek vélve kortyolgatott egyre többet a pohárból belőlem. Közben lávasós kockacsoki társamból pályafutásom vége felé közeledve harapott egyet, és reakciójából ítélve le volt nyűgözve.

Tehát sikerült megtudnom, ez a sok lány azért jött ide, hogy olyat tanuljon, ami állítólag egyedi a piacon. Gondolkodó társadalmat akarnak, szociális kérdésekről cikkezni. Elhivatottságból. Tenni akarásból. Civil szervezetek és egyetemek bevonásával, teljesen önkéntes alapon, anyagi haszon nélkül.

3.jpg

A képzés helyszíne stílusosan épp az én kávézóm lett, a Kockacsoki kávézó és csokimanufaktúra. Az engem iszogató lány el is mesélte a többieknek, hogy autista spektrumzavarral diagnosztizált személyeket foglalkoztatnak a csokiüzemben, amelynek célja, hogy ezek az emberek munkát kapjanak és beilleszkedjenek. És persze, hogy minőségi alapanyagokból isteni csokikat készítsenek.

img_20191002_173200.jpg

Én viszont vészesen fogyni kezdtem (meg is értem, melange-ként simogatóan kellemes voltam). Ekkor lepergett előttem életem minden fontos pillanata a születésemtől, az importálásomon át a hazai pörkölésemig, majd utolsó perceimig. És valamilyen kótyagos, homályos emlékem maradt utolsó cseppjeim legördülése közben, amikor az engem iszogató leánnyal eggyé válva, odabentről a fejében kuszán kavargó gondolatokat hallgattam. Ezek csöndben kiáltották, hogy „kedves társadalom”, meg, hogy „itt az ideje felébredni és a figyelmeteket a közös jó felé terelni….itt ez a néhány fiatal, aki szabadidejében őszinte elhivatottsággal tenni akar…… szociális érzékenység….a tudatos, a kritikus gondolkodást, az empátiát, a küzdelmet próbálja elhinteni…..” – hm, nehéz visszaemlékezni, miket hallottam még odabent, de volt ott minden – „jövő generáció, szociális média-minőség iránti igény” – de hát kávészem legyen a gépben, aki pontosan emlékszik. És kezd derengeni, ezután hogyan folytatódott a gondolatözön:

„Kedves Társadalom! Kérem szépen, tessék figyelni a jövőre. Néhányan itt ülünk egy kávézóban abban bízva, hogy egy jobb jövőért dolgozunk. Olyan kávézóban, aminek fontos a környezeti fenntarthatóság, fém szívószálat ad a vendégeknek, szelektíven gyűjti a hulladékot és leginkább az egymás elfogadására, segítésére, a rászorulók felkarolására, az odafigyelésre hívja fel a figyelmet. És olyan jövőért teszünk, amelyben szabad felállni, kiállni és felszólalni, s leginkább autonóm döntést hozni. Amelyben szabad gondolkodni. Amelyben szabad és erényt jelent empátiát gyakorolni, egymás mellett vagy még inkább együtt élni, együtt gondolkodni, konstruktívan együttműködni. Amelyben szabad másnak lenni és elfogadni, ha valaki más. Amelyben szabad a valóságról beszélni, a múltról merengeni és a jövőért tenni. Amelyben szabad egészséges, boldog, a világra nyitott gyermekeket nevelni. Amelyben nem szégyen biciklivel közlekedni és újrahasznosítani. És, amelyben előnyt jelent egyénileg és közösen is tapasztalni, megismerni, tanulni, fejlődni.”

20191002_202932.jpg

Kávéként sokféle sorsom lehetett volna, de én elégedett vagyok az enyémmel. Kockacsoki kávézós társaim kézműves csokivariációk tucatjával várnak hasonló sorsra. Én pedig a lány gondolatai bűvöletében emlékezek beteljesülésem utolsó izgalmas perceire, és valami miatt azon kapom magam, hogy a távolból üzengetek az embereknek.

Kedves Társadalom! Kérlek, ne csak kávézzatok; gondolkodjatok, cselekedjetek is. A ti jövőtök múlik rajta.

img_20191002_174943.jpg

Őszinte esszenciával,

egy hondurasi specialty kávé mézes-tejhabos köntösbe bújtatva

img_20191002_174555_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atejhabosmindenit.blog.hu/api/trackback/id/tr6115232176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.