A tejhabos mindenit!

Légyszi, engedd a mamit kávézni!

2019. szeptember 21. - Pápai Anita

Ha meghallom a szót: baba, melegség fut át rajtam jelentős cukiságfaktorral kísérve. Ha meghallom a szót: otthon, békés harmónia leng körül. Mégis, ha meghallom, hogy „otthon maradni babázni”: összeugrik a gyomrom; látni kezdem ifjú éveim végét, amikor elérem, majd csüggedten átlépem a független autonóm emberi lét határát és belépek az Anyák Országába, ahol játszóterek, Lego-k, pelusok, szoptatós melltartók, rövid hajak és praktikus ruhák uralkodnak, néhány Barbie-val és apró betonkeverővel megtűzdelve, és kialvatlan, meggyötört anyazombik járnak szellemjárást félig nyitott szemmel a reggel óta harmadjára felmelegített és még mindig csak háromnegyedig elfogyasztott koffeinmentes kávét kortyolgatva.

Hm, nem tagadom, ijesztő gondolat. Főleg, hogy elképzeléseim szerint az Anyák Országában megszűnik az ego, és az anyaság-identitás oltárán feláldoztatik. De akkor miért csinálják mégis ezt olyan sokan? Valamiért mégis kreálódnak új és új családok (nem szeretnék politizálni, sem a szerencsétlenül sikerült szexkalandokon merengni). Mi lehet a titok? Ennek próbáltam utánajárni egy olyan mikrokörnyezetben, ahol igazán reprezentatív a minta. A Hello Anyu kávézóban (https://www.facebook.com/HelloAnyu/ ) jártam, és kísérőm volt Barbara az Anyák Országából, valamint az ő másfél éves, igen megnyerő tekintetű és hihetetlen okos Hugója, aki azon túl, hogy édibébi, a nevemet olaszosan ejtette (anítááá), még inkább belopva magát a szívembe.

img_20190920_152142.jpg

„Szeretek előre megtervezni mindent, hogy mikor és mivel, hova menjünk. Hugó nagyon szereti a metrot, a villamost, így élvezetes a tömegközlekedés, főleg, hogy a fiatalabb, tini korosztály gyakran készséggel segít a babakocsival is. Túl monoton lenne állandóan otthon lenni, jobban érzem magam, ha kimozdulok.” – meséli Barbara, közben rizottót falatozva, miközben én gyanúsan figyelem a jelenséget, hogy péntek délután a belvárosban egy igazi kisgyerekes anyával beszélgetek egy kávézóban. Csinosan van felöltözve, haja nőcisen kiengedve a válla alá is ér, közel sem néz ki zombinak, mosolyog és szuperképessége lehet, mert elöl, hátul és oldalt is van szeme, ezért azonnal ugrik, ha Hugó a kávézós kismotor kormányán át óriásit előrelendül; majd visszaül hozzám és természetes könnyedséggel folytatja, amit elkezdett nekem mesélni.

„Ha kimozdulok otthonról, én is töltődöm és neki is jobb lesz, mert kiegyensúlyozottabb vagyok én is. Persze az ő napirendjét tiszteletben tartom, így a napi alvásidő szent. Ezen kívül viszont igyekszem változatosan élni, és a programoknak egy heti ritmust adni. Próbálom egyensúlyban tartani és nem túlzsúfolni a heteket. Megyünk játszótérre, szabad levegőre, ringatóra, kerekítőre (ha nem tudnátok: ezek dalolós, mondókás, ölben ringatós baba-mama foglalkozások), mesemacira, Mamiműhelybe és egy Helen Doron klubba is, ahol az anyukák egymással felnőtt dolgokról cseveghetnek angolul, miközben körülöttük játszanak a gyerekek” – sorolja lelkesen, ám én kezdem elveszíteni a fonalat a sok idegen kifejezés hallatán. Tudtam én, ez itt az Anyák Országa, csupa ijesztő cukisággal!

img_20190920_152316.jpg

„A mesemacin például egy hölgy elmesél egy történetet bábokkal, majd a mesét mondókázás, végül a mesével kapcsolatos kézműves foglalkozás követi. Legutóbb például készítettünk egy katicát. Ezeken a helyeken Hugó élvezi az új ingereket, a közösséget, én pedig felnőtt társaságban lehetek közben.” – folytatja. Ez alatt Hugó felfedezi a kávézó előterében hagyott cipőket és gondosan igyekszik visszaadni nekünk. A kávézóba belépve ugyanis ideiglenesen meg kell válni utcai cipőnktől, vagy legalább lábzsákot kell rá húzni. Hisz ez itt aztán az igazi gyerekbirodalom. Macik ülnek az asztaloknál, már amikor kapnak helyet a gyerekek mellett, komplett játszószőnyeg uralja a teret, szoptatós részleggel kiegészítve. A hely döbbenetes árakkal működik, egy cappuccino 450 ft, de semmi sincs elszállva ár-ügyileg. Ééés, ami szívet melengető: a falon Felelős Gasztrohősöknek járó oklevél, mert a hely igen környezetbarát, amit már a feltűnően elhelyezett szelektív kukák is jól példáznak.

img_20190920_152329.jpg

img_20190920_152446_1.jpg

img_20190920_165039.jpg

Amíg Barbara Hugót rendezi a motorján és közben eszik, közben beszél, közben nevet, közben gondolkodik és még konzisztens is tud maradni mindenben, én körbenézek még jobban. Mellettem a játszószőnyegen épp etetés zajlik. Ciciből. Nem cumiból. Premierplánban. Abszurdnak tűnik, mégis kedves, őszinte látványt nyújt. Otthon érzem magam.

És ekkor Barbara rátér a kedvenc témámra, és megmutatja, hogy az Anyák Országában igenis van még helye az „Én”-nek. „Nekem fontos a sport. Amikor ő megszületett, bike with baby-re jártam, most pedig egy magánterembe, ahol rendes, kemény köredzés van, közben a gyerekek egy játszósarokban játszhatnak. Nehéz ilyen helyeket találni, főleg ismerősökön keresztül értesülök ezekről a lehetőségekről, de nem sokról tudok Budapesten.” – ekkor sírásriadó szakítja félbe beszélgetésünket, itt aztán már komoly esemény zajlik. Az egyik kisfiú megütötte Hugót, aki persze rémületében nem tud mit kezdeni korábbi jószándékával, oda az egész, ez a világ kegyetlen. Amikor is anya szerető ölében biztonságba kerül, elhallgat, szipog, és közben varázslat történik. Egy apró emberi test világra nyiladozó elméje megtapasztalja az érzékelt valóságot a kisfiú ütése képében, majd anya cirógató, kedves, suttogó szavai által emberséget és empátiát tanul, hogy hogyan viszonyuljon mindehhez. „Tudom, hogy ez rosszul esik, megértelek. Semmi baj. Biztosan nem szándékos volt, nem úgy akarta a kisfiú, még ő is pici és csak így vezeti le a feszültséget, de nem téged akart bántani. Ne félj.”

Kezdtem érezni és érteni, hogy mi az egyik szépsége az anyaságnak: értéket átadni és tanítani egy kis léleknek, aki még szűz ebben a világban. Közben a háttérben felsejlettek a kisfiú anyukájának szeretetteljes, mégis határozottan dorgáló szavai, nagy magyarázásokkal vegyítve, hogy nem szabad másokat bántani, miután anyuka kellemetlenségtől elpirult arccal, valódi őszinteséggel elnézést kért. Mellesleg, megtudtuk, hogy a kisfiú valószínűleg szorong attól, hogy kistesója a megszületésével beleköpött a levesébe.

img_20190920_164641.jpg

Ennyi inger ért, és én közben csak egyetlen cappuccinot kortyolgattam. Csodás íze volt, de most annyira lefoglalt az anyaság-minta tanulmányozása, hogy elmaradt a „nagy találkozás” a kávémmal. De tejhab tutira volt, abban nem kételkedem.

img_20190920_153424.jpg

„Én nem csak anya akarok lenni, attól, hogy gyerekem van, még nő és feleség is vagyok.” – mesél tovább Barbara – „Ragaszkodom bizonyos felnőtt programokhoz: havi egy kozmetikus, háromhetente egy óra manikűrös, néha egyedül edzeni (ez hiányzik a legjobban, de a legnehezebb megoldani), barátnők, és a férjemmel elmenni néha valahová kettesben. Persze ezt meg kell szervezni, főleg, hogy a nagyszülők vidéken élnek. Már találtunk egy szuper babysittert, aki be szokott egy-egy órácskára segíteni. Aztán, úgy van levágva a hajam, hogy csak megmosom és egész jól áll, feldobok egy kis szempillaspirált, hidratáló krémet és kész. Nekem ez mind fontos.” – persze ez bizonyított tény, mivel Barbara tényleg dögös, igazi nő.

„Nem voltam korábban ősanyatípus, nem vagyok erre büszke, de elfogadom. Voltak elképzeléseim a gyereknevelésről, az anyaságról, aztán amikor ő megszületett, jött magától az érzés, hogy ő a legfontosabb nekem, és minden átszellemült. Szerintem jobb ember lettem.” – vallja be mosolyogva.

img_20190920_162854.jpg

Egy újabb csapat érkezett, immár gyerekhordozóval és egyre több lurkóval; és megmutatta magát az Anyák Országa másik fő példánya: az apa. Öltönyben és nyakkendőben. Baráti társasággal és anyával egy asztal köré ülve, kávézgatva. Mhmm, tehát ilyet is lehet csinálni, ha az ember kisgyerekes. Hurrá, nem kell búcsút inteni a szociális életnek! Barbara azért felvilágosít: „az ilyen típusú kávézókból, éttermekből több kellene; ahol lehet például szoptatni, pelenkázni, játszani. Persze megértem, hogy nem kell minden helynek bababarátnak lennie, de én keveset ismerek Budapesten” – én pedig közben sajnálom, hogy ha ingergazdag fővárosunk is szűkölködik az efféle helyekben, akkor mi lehet a helyzet más városokban?

img_20190920_153131.jpg

A kávémon itt észrevétlenül túlestem, és teljesen átszellemülten, izgatottan hallgattam tovább mesélőm minden szavát. Hogy miért? Mert izgalmas volt és hiteles. Nem szirupos, inkább meggyőző. A következetességre épít, és becsületre, megbízhatóságra tanít: „Szerintem, ha szeretettel nevelünk, nem lehet gond, viszont kellenek azért a szabályok és a határok, de csak azok tilosak, amik valóban azok. A nem az nem, akkor is, ha ötvenszer sír; az igen viszont igen, akármi is van. Az arany középutat próbálom belőni iránymutatónak. Korábban sok nevelési könyvet olvastam, de eléggé összezavarodtam. Aztán a belső hangomra kezdtem figyelni és így meg lehetett találni, mi a nekünk való módszer. Ott van például Sebestyén Eszter könyve a kötődő nevelésről” – erre találtam egy jó kis cikket a wmn-en: itt [szerk.] – „ez rendbe tette a fejemben a káoszt.”

A kecsegtető anyai prezentáció után éreztem, hogy az egyensúlyhoz hiányzik még valami negatív. Rákérdeztem hát a nehézségekre. „A legnagyobb kihívás a kialvatlanság, mert az türelmetlenséget szül, és a szoptatás, ami nagy meló volt. Ezt senki sem mondta korábban.” – ekkor azonban megszakadt az elmélkedés, mert olaszos hangvételű hívószóval imádnivaló Hugó motoros bemutatóra invitált a bejárati ajtó előtti lejtőhöz, aztán lejárt az időnk.

img_20190920_161559.jpg

És snitt.

Hello Te, aki az Anyák Országából való vagy és épp engem olvasol! Nem tudom, mikor leszünk szomszédok, de ígérem, hogy jófej leszek. Bandázhatunk majd együtt. Addig is, ha megteheted, pattanj bátran buszra, biciklire, fedezz fel új játszóteret, keress sportolási lehetőséget, keresd fel a fodrászod, ülj ki a napra… és most figyelj: csókold meg a párod, nézd meg magad a tükörben és dicsérd meg a tested, énekelj a zuhany alatt, vegyél egy szép körömlakkot, vedd fel azt a bugyit, ami A Bugyi, keress a közeledben – vagy, ha bátrabb vagy, messzebb – közösségi helyet, ahol kis időre újra felnőtt lehetsz, és igyál meg egy kávét. De leginkább: érezd jól magad, nem csak anyaként. Senki sem fog megvetni érte. ;-)

img_20190920_153502.jpg

Üdv,

Nita

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atejhabosmindenit.blog.hu/api/trackback/id/tr9015157746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GyZsuzsa 2019.09.21. 21:25:50

A kedvenceim: "rémületében nem tud mit kezdeni korábbi jószándékával", és "kistesója a megszületésével beleköpött a levesébe"... Sziporkázó humor, őszinte beismerések, értékközvetítés, kreatív fordulatok és szuper tanulságos üzenet...Kedvencem a többi kedvenc után! Gratulálok!